Nyáron külföldön, télen itthon

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Ha 1050 lejre növekszik a minimálbér, egyre több munkaadó lesz rászorulva az alkalmazáskor folyósított állami támogatásra – vallja Kelemen Tibor.

Bíró Blanka

2015. május 18., 19:552015. május 18., 19:55

A Kovászna megyei munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, a legvonzóbb a hátrányos helyzetű fiatalok alkalmazása esetén lehívható havi ezerlejes támogatás lehet, mert a többi ilyen jellegű állami segítség nem haladja meg a havi 700 lejt.

A szakember úgy látja, hogy a gyermekvédelmi rendszerben felnőtt fiatalok számára fontos, hogy időben munkahelyet találjanak, mert akkor nem kell kiköltözniük a védett házból. Ha azonban a minimálbér emelkedik, a vállalkozók is megfontolják, hogy alkalmazzák-e őket, különben általában elégedetlenek a szaktudásukkal és a munkamoráljukkal.

Kelemen Tibor ugyanakkor arra is kitért, hogy nyáron nagy az ingadozás a munkaerőpiacon, mert rengetegen felmondanak, és külföldön vállalnak mezőgazdasági szezonmunkát. „Egyik napról a másikra felmondanak, mert külföldön két hónap alatt annyit keresnek, mint itthon egy év alatt” – osztotta meg tapasztalatait a szakember, aki nehezményezi, hogy a külföldi hatóságok nem ellenőrzik, hogy a szezonmunkásokat törvényesen foglalkoztatják-e, nem kerülnek be a munkaügyi rendszerbe, csak megnyitják a kapukat, mert különben nem lenne, aki elvégezze az idénymunkát.

Ez általában úgy működik, hogy a szezonmunkások visszamennek oda, ahol már évek óta dolgoznak, és másokat is toboroznak. Kelemen szerint ez azért veszélyes, mert az idénymunkások ezt a mintát közvetítik a gyerekeiknek, így a következő nemzedékek berendezkednek a „nyáron külföldön, télen itthon” életvitelre, ez pedig a hazai nyugdíjrendszer folyamatos gyengüléséhez vezet.

A tapasztalatok szerint egyébként míg feketén szakképzetlen munkára mennek tömegesen a munkavállalók, hivatalosan csak szakképzettek és magasan képzettek számára hirdetnek állást, például programozókat, szakorvosokat, betegápolókat, grafikust, postást, gépkocsiszerelőt alkalmaznának.

Kelemen Tibor elmondta, egyre kevesebb munkanélküli kerül nyilvántartásba, és kap segélyt, mert vagy önként felmondanak, vagy közös megegyezéssel bontják fel a munkaszerződést, s az is előfordul, hogy a munkaadó szándékosan teremt olyan feltételeket, hogy az alkalmazott kénytelen elmenni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
Hirdetés