Nincs elragadtatva a városfejlesztéstől a sepsiszentgyörgyi MPP

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A Magyar Polgári Párt megyeszékhelyi vezetője szerint nehezen nevezhető élhetőnek az a város, ahol összevisszaságot tapasztalnak a korszerűsítési munkálatok során a polgárok. A politikus szerint a városvezetés nem elég előrelátó.

Nagy D. István

2013. július 03., 20:052013. július 03., 20:05

Bálint József, a párt egyébként egyedüli képviselője a városi képviselő-testületben, Antal Árpád polgármester múlt héten ismertetett éves mandátumi beszámolója apropóján szólt a városban zajló munkálatokról. A politikus úgy véli, önmagában a korszerűsítés jó dolog, viszont ahogyan az utcák felújítása Sepsiszentgyörgyön zajlik, az igen sok kérdést vet fel. Ide sorolható például, hogy miért kell újból feltörni azokat az útszakaszokat, amelyeket egyszer már korszerűsítettek? Bálint szerint a városvezetés nem volt eléggé előrelátó a munkálatok terveinek jóváhagyásánál, és ezért fordulhat elő, hogy utólag kiderül, valamilyen munkálat elmaradt.

A volt alpolgármester emlékeztetett, hogy az elmúlt tíz évben több példa is volt arra Sepsiszentgyörgyön, hogy egyik-másik utca felújítását – így Csíki és a Munkás utca – több mandátum alatt sem sikerült rendbe tennie a városvezetésnek, és az állandó felfordulás, az évekig fennálló építőtelep miatt az ott élők számára a megyeszékhely minden, csak nem élhető város. Bálint szerint, ha a munkálatok ilyen ütemben haladnak, akkor amire sikerül azokat lezárni, a város másik fele fog tönkremenni. Antal Árpádnak a lakosság türelmére apelláló kérése kapcsán az MPP-s politikus csak annyit mondott, hogy ez a tipikus, 23 éve alkalmazott RMDSZ-es retorikába illik bele, legyünk türelmesek, várjunk, csakhogy mire mindennel végeznek, kezdhetik előröl.

Az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke ugyanakkor a polgármesteri beszámoló kapcsán kiemelte, hogy a számadásból kimaradt pár apróság, így az év elején végrehajtott adóemelés, vagy a tömegközlekedési díjak megemelése. „Ezek nem szerepeltek a választási ígéretek között, mint ahogy az sem, hogy a megyeszékhelyből egy nagy fizetéses parkoló fog válni” – tette hozzá. A kritikák sorát zárva Bálint kihangsúlyozta, hogy ellenzékként kötelességüknek tartják, hogy ezekre a hiányosságokra felhívják a közvélemény figyelmét, hiszen az irányukból érkező pozitív javaslatok, elképzelések a hatalom által úgysem kerülnek megvalósításra, így csak a bírálat marad mint eszköz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

A magyarság szimbóluma, de voltaképpen melyik madár a turul?

A turul lehetséges madártani megfelelőjét vizsgálta előadásában dr. Sramkó Gábor kutató. Az előadó a kerecsensólyom és az altáji sólyom kapcsán ismertette, milyen történeti és genetikai érvek szólnak a feltételezések mellett.

A magyarság szimbóluma, de voltaképpen melyik madár a turul?
2026. augusztus 09., vasárnap

Háromszék újabb drágaköve – befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása

Befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása, a műemlék épületben a tervek szerint a Székelyföldi Lovas Múzeum kap helyet. A restaurálás során az eredeti falképeket, valamint a falburkolat és a bútorzat egy részét is sikerült megmenteni.

Háromszék újabb drágaköve – befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása
2026. augusztus 09., vasárnap

Jogi oltalmat kapott a 14. kiadására készülő Csernátoni Burrogtató neve

Jogi oltalmat kapott a Csernátoni Burrogtató elnevezés: a romániai Szabadalmi és Védjegyhivatal 2026 júliusában ismerte el védjegyként a régi traktorok és mezőgazdasági gépek szemléjének nevét, melyet mostantól csak a szervezők használhatnak.

Jogi oltalmat kapott a 14. kiadására készülő Csernátoni Burrogtató neve
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Háromszéken szép a határ, más problémáik vannak most a gazdáknak

A júliusi esőzések hatását az elmúlt napok hősége nem tudta lenullázni, az éjszakai 13-14 Celsius-fokos hűvösség pedig kimondottan jót tett a pityókaföldeknek – értékelte Kozma Béla, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.

Háromszéken szép a határ, más problémáik vannak most a gazdáknak
2026. augusztus 07., péntek

Hat hónap alatt egy egész juhnyáj lett a vadak áldozata Háromszéken

Egy kisebb juhnyájra való birka esett a medve áldozatául 2026 első félévében, de olyan ritka állatok is elpusztultak medvetámadás következtében, mint a strucc vagy az alpaka – tűnik ki a Mezőgazdasági Igazgatóság első félévi összesítéséből.

Hat hónap alatt egy egész juhnyáj lett a vadak áldozata Háromszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Lakossági fórum az Állomás negyedben: panaszok és igények a tó körül

Jelezték az Állomás negyed lakói, hogy az állomási tó körüli szabadidős övezet mellett több régóta húzódó problémát is meg kellene oldani Sepsiszentgyörgyön. A lakossági fórumon szóba került a parkolóhiány és a játszóterek állapota is.

Lakossági fórum az Állomás negyedben: panaszok és igények a tó körül
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

Nyírfásban bukkantak rá egy kannabiszültetvényre Háromszéken

Több mint 130 tő kannabiszt találtak a rendőrök egy dálnoki erdőben, ahol egy 51 éves férfi a gyanú szerint értékesítésre termesztette a növényeket.

Nyírfásban bukkantak rá egy kannabiszültetvényre Háromszéken
2026. augusztus 05., szerda

Ötnapos razzia Háromszéken: drog és alkohol hatása alatt vezető sofőröket is kiszűrtek

A rendőrök 611 járművezetőt teszteltek, 385 bírságot szabtak ki, és 51 jogosítványt vontak be egy ötnapos közlekedésrendészeti akció során Kovászna megyében. Tizennégy sofőr kábítószer hatása alatt, nyolc pedig ittas állapotban ült volánhoz.

Ötnapos razzia Háromszéken: drog és alkohol hatása alatt vezető sofőröket is kiszűrtek
2026. augusztus 05., szerda

Háromszéken petícióban kérnek védelmet a túlszaporodott medveállomány miatt

Az államelnöknek, a kormánynak, a parlamentnek és a környezetvédelmi minisztériumnak címzett petíciót kezdeményezett a Kovászna megyei Agrosic Közösségi Társulás annak érdekében, hogy a vidék lakóit megvédjék a túlszaporodott medveállománytól.

Háromszéken petícióban kérnek védelmet a túlszaporodott medveállomány miatt
Hirdetés