Nevesített sírjában nyugszik a hős vitéz

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Szombat déltől egy emléktábla jelzi, hogy hol nyugszik v. Mező Ferenc tartalékos zászlós, akit szülőföldjétől távol, Kászonjakabfalván ért utol a halál 1944-ben és Kézdivásárhelyen alussza örök álmát.

Bartos Lóránt

2014. október 11., 18:552014. október 11., 18:55

2014. október 11., 18:562014. október 11., 18:56

Mező Ferenc 1919. november elsején Budapesten született és huszonöt évesen szülőföldjétől távolt 1944. szeptember 3-án hunyt el. Porhüvelyét a kézdivásárhelyi Lackó- család református temetőben levő kriptájában helyezték el, szombat déltől pedig emléktábla is jelzi, hogy hol nyugszik a tartalékos zászlós, post mortem a Magyar Arany Vitézségi Éremmel való kitüntetett háborús hős.

Az emléktábla-avató ünnepségen a történelmi vitézi rendek számos képviselője mellett a kézdivásárhelyi városvezetés, a megyei önkormányzat elnöke és a csíkszeredai Magyar Főkonzulátus is képviseltette magát, illetve jelen voltak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői. A Tanulók Klubjának fúvószenekara, valamint a Molnár Józsiás iskola zenetagozatos diákjainak közreműködésével megtartott rendezvényen elsőként Lázár Elemér országos törzskapitány, a Történelmi Vitézi Rend elnökének az üdvözlőbeszéde hangzott el, majd Ambrus Ágnes méltatását lehetett meghallgatni.

Laczkó Áron – aki akkor, amikor édesapját elveszítette néhány hónapos volt – arra tette fel az életét, hogy megtalálja édesapjának sírhelyét, és utána arra tette fel életét, hogy összefonva a két katonasorsot emléket állítson dr. Laczkó Lászlónak és Mező Ferenc tartalékos zászlósnak – mondta Ambrus Ágnes törzsszéki hadnagy, hozzátéve, hogy az egy hónappal ezelőtti, 2014. szeptember 6-án az 1944. november 13-án a Tiszánál folyó védőharcokban hősi halált halt néhai Dr. Laczkó László m.kir. tüzér zászlós hősi halálának 70-ik évfordulóján Prügy községben való emléktábla állítás folytatásaként felfogható ünnepségről van szó.

Mező Ferenc élettörténetét Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulója elevenítette fel, szívhez szólóan beszélve a fiatalon szülőföldjüktől távol elhunyt hősökről, majd a vörös márványból készített emléktáblát v. Laczkó Áron, v. Lázár Elemér és Derzsi Gyula kézdivásárhelyi alpolgármester leleplezte le. A Lackó-kripta falán levő emlékjelt Pakó Benedek gelencei ny. címzetes kanonok és Beder Imre kézdivásárhelyi református lelkész áldotta illetve szentelte meg, majd az ünnepség koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés