
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Eddig a perkői nyeregben tartották, de az utóbbi napok csapadékos időjárása miatt a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Otthonba költöztették be az Erdélyi Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját.
2013. június 07., 21:542013. június 07., 21:54
2013. június 07., 22:132013. június 07., 22:13
Szombat délben Balogh Tibor polgármester köszöntőbeszédével nyílik meg a néptánctalálkozó, amire a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala szervezésében kerül sor. A rangos eseményre a 24 néptánccsoportot hívtak meg, így többszáz táncoslábú gyerek fog fellépni a kultúrotthonban. A részvevők zöme Hargita, Maros és Kovászna megyékből érkezik, de ugyanakkor magyarországi csoportok is fellépnek a színpadon. A bálványosi néptáncfesztivál folytatásaként is felfogható rendezvény célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítsanak a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek számára, amelyeknek tagjai így jobban megismerhetik a különböző vidékek szokásai között lévő különbségeket vagy éppen hasonlóságokat.
A polgármester köszöntőbeszédét követően sorra lépnek fel a néptánccsoportok, akik egészen kora estig szórakoztatják a közönséget. A találkozó zárómomentumaként vasárnap este nyolc órától Manó lép fel (az eredetileg meghirdetett Back in Time zenekar helyett), utána pedig Péter Szabó Szilvia, az egykori NOX együttes énekesnője koncertezik.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!