
Magyarázkodásra kényszerült az Erdélyi Magyar ifjak (EMI) háromszéki szervezete a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepség ifjúsági szónokának beszéde miatt. Albert-Nagy Ákos egyetemista nyerte meg az EMI által szervezett ifjúsági szónokversenyt, ám ünnepi beszédében megkérdőjelezte Székelyföld autonómiájának szükségességét, az autonómia és a függetlenség fogalmát egybemosta.
2012. március 22., 16:042012. március 22., 16:04
Nemes Előd, az EMI korábbi háromszéki elnöke elmondta, a szónokversenyre benevezettek beszédét tartalmilag eddig sem és ezután sem cenzúrázzák, ám többen megkeresték őket a félreérthető, nagy nyilvánosság előtt elhangzott beszéd miatt, ezért fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy az erdélyi magyar fiatalság körében is szükség van a nemzeti minimum meghatározására. Az EMI ezért egy Nemzeti minimum nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyhez az emihirek@yahoo.com címen lehet csatlakozni.
A nyilatkozatban megfogalmazzák, vannak alapvető értékek és az erdélyi magyarság számára megkérdőjelezhetetlenül fontos jogok, amelyből nem lehet engedni, ezek az autonómia, az önálló magyar egyetem és a magyar nyelvhasználat az élet minden területén. Az autonómia az őshonos székelység alapvető joga, évszázadokon keresztül ez jelentette a székelység önrendelkezését és túlélését.
„Az autonómiával soha nem rendelkező erdélyi megyékben mostoha sorsra jutott a magyarság, a szórványmegyékben ma húzza meg a templom harangját az utolsó magyar” – olvasható a nyilatkozatban. Az önálló magyar egyetemről pedig kifejti, létkérdés, hiszen a vegyes egyetemek nem fektetnek hangsúlyt a közösségi nevelésre, a magyar identitás erősítésére. „A vegyes egyetemeknek köszönhetően minden ötödik magyar egyetemista vegyes házasságot köt, utódaiknak csak kis hányada lesz magyar” – fogalmaz az EMI. A magyar nyelvhasználat azért szükséges az élet minden területén, hogy a magyarok egyenrangú állampolgároknak érezhessék magukat. „Naponta sérülnek emberi jogaink, mert a közhivatalok jó részében a hivatalnokok nem beszélik a magyar nyelvet és nincsenek kétnyelvű feliratok” – olvasható a Nemzeti minimum nyilatkozatban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!