Nem vonzó a közszféra az álláskeresők körében

Az alacsony bérek miatt menekülnek a közszférából a jó szakemberek, a meghirdetett állásokra is alig akad jelentkező – derül ki a közintézmények vezetőinek beszámolóiból.

Bíró Blanka

2015. január 26., 20:062015. január 26., 20:06

Kovászna megyében a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság kedden szervez versenyvizsgát a meghirdetett állásokra, de a sepsiszentgyörgyi önkormányzat is több szakembert alkalmazna.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester (képünkön) azzal magyarázza a személyzethiányt, illetve az üres állásokat övező érdektelenséget, hogy a nagy felelősséghez képest túl alacsonyak a bérek.

A polgármester a sajtónak kifejtette: a helyi közigazgatásban az jelenti a gondot, hogy a sok munkáért, nagy felelősségért alacsony fizetés jár, ezért a szakemberek többségének ugródeszkát jelent a közintézményi állás, csak átmeneti megoldásként foglalják el.

„Ez a rendszer hibája. Folyamatosan mennek el a szakembereink, igyekszünk pótolni őket, újakat alkalmazni. Pedig a megoldás egyszerű lenne: a kormánynak szabad kezet kellene adnia, hogy versenyképesebb béreket állapíthassunk meg” – magyarázta az elöljáró. A polgármester rámutatott: nem lehet havi 900 lejes fizetéssel megtartani egy jogászt.

„Nincs annyi helyi autonómia, decentralizáció ebben az országban, hogy ha a bevételeink lehetővé teszik, megadhassunk egy havi 2000 lejes fizetést. Ezt a pénzt nem az állami, a központi költségvetésből vennénk el, hanem a helyi büdzséből fedeznénk. Miért ne fizethetnénk meg egy jogászt, hogy az önkormányzatnál építsen karriert? Ilyen körülmények között viszont az alkalmazott szakember marad pár hónapot, egy évet, majd átmegy a magánszférába, valamelyik bankba, ahol négyszer annyit keres” – fejtette ki az elöljáró. A szentgyörgyi önkormányzat a városrendezési igazgatósághoz, a lakossági tájékoztatási irodába, a fejlesztési és befektetési irodába keresett végrehajtó köztisztviselőket.

Hasonló gondokkal küzd a Kovászna megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, ahol a polgármesteri hivatalban is számottevő a személyzethiány, az állásaik egyharmada betöltetlen. Vass Mária, az intézmény vezetője elmondta: 627 jóváhagyott állásuk és 463 alkalmazottjuk van.

Az év elején mintegy 30 munkahelyet hirdettek meg, elsősorban hivatásos nevelőszülőket keresnek, de pszichológust, az egyik családtípusú házukba pedig adminisztrátort is alkalmaznának. Rámutatott, országos jelenség, hogy míg a magánszférában túljelentkezés van, ha meghirdetnek egy munkahelyet, a szociális védelmi rendszerben kevés a pályázó.

„Ez nemcsak Kovászna megyére jellemző, az egész országban gondot okoz, hogy nem vonzóak a szociális rendszerben meghirdetett állások. A bérezés nagyon alacsony, viszont hatalmas felelősséggel jár a munka, nagyon nehéz bánni az állami gondozásba került gyerekekkel” – magyarázta az igazgató. Hozzátette, a személyzethiány miatt a munkatársaik túlterheltek, ezen pedig úgy próbálnak segíteni, hogy szociális tevékenységeket felvállaló civil szervezetekkel, alapítványokkal kötnek szerződéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés