Nem tolonganak a vállalkozók az adó-visszatérítésért

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Egy hónap alatt mindössze öt sepsiszentgyörgyi vállalkozás nyújtott be pályázatot a városkasszába befizetett többletadója egy részének visszatérítésére a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarához.

Nagy D. István

2013. május 14., 14:442013. május 14., 14:44

Mint arról beszámoltunk, az április 15-i meghirdetést követően az első héten egyetlen cég sem jelezte a kamarának, hogy élni kíván a lehetőséggel. Noha a második héten már négy vállalkozás is benyújtotta a pályázatát, a helyzet azóta sokat nem változott, összesen 13-ra növekedett az igénylések száma, ami gyakorlatilag öt vállalkozást jelent, egyesek ugyanis több kérelmet is benyújtottak. A cégek egyrészt irodabútorok vásárlására, illetve a banki kamatok törlesztésére szeretnék felhasználni a visszatérítendő adótöbbletet.

Édler András az érdekvédelmi intézmény vezetője a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy jelentősebb érdeklődésre számítottak, főképp hogy a pályázati rendszer egyáltalán nem bonyolult, mivel csak egy saját felelősségre kitöltött nyilatkozatra, illetve a városi adóhivatal által kiállított, az adók kifizetését igazoló dokumentumra van szükség.

Édler portálunknak továbbá kifejtette, hogy a kamara a lehetőséget teremtette meg, nem szólhat bele, hogy ki él vele és ki nem, ugyanakkor a mostani lanyha érdeklődés még nem jelent különösebben semmit, hiszen még hosszú idő áll a vállalkozók rendelkezésére október 11-ig, hogy éljenek a lehetőséggel. Nem mellékes ugyanakkor, hogy az eddig jóváhagyott négy igénylő esetében a visszatérítendő összeg eléri az 500 ezer lejes – az adóemelés nyomán befolyó 2,5 millió lejes többletből leválasztott – alap tíz százalékát, azaz 50 ezer lejt – tette hozzá. A legutolsó pályázatot egyébként május hetedikén iktatták.

Az igényléseket folyamatosan fogadják, számítások szerint összesen négyszáz helyi vállalkozás élhet a lehetőséggel. A cégek 13 tételre kérhetnek pénzt, így ingatlanfelújításra, IT-fejlesztésekre, eszközvásárlásra vagy akár kamat- és lízingtámogatásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban

Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház

Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház
2026. január 18., vasárnap

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák

Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák
2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés