Ne gyújts rá nap!

Bár több dohányzásellenes világnap is van évente, az orvosok szerint ez is kevés ahhoz, hogy a dohányosok letegyék a cigarettát. November 21-e a Ne gyújts rá! nap, amelyen egy füstmentességre kérik a dohányosokat.

Bús Ildikó

2013. november 21., 14:442013. november 21., 14:44

Világszerte 1,3 milliárd ember gyújt rá akár percenként, amely nagyon sok – vélekedik Ráduly Enikő szakorvos, aki több leszoktató kampányt is vezetett már. A november végi füstmentes napot Magyarországon kezdeményezték a kardiológusok, azzal a mottóval, hogy „a füst elszáll, de a szívinfarktus megmarad”, hiszen a dohányzás egyik legrosszabb következménye a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulása.

Ráduly, előadásaiban mindig kiemeli, egyetlen szál cigarettában több mint 250 kémiai vegyület van, amelyek mindegyike rákkeltő. „Ennek ellenére szívják az emberek, hiszen a nikotin erős függőséget okoz, ami önmagában nem lenne baj, hiszen ez az anyag a legkevésbé káros a cigarettában. Bár dohány és dohány között is különbség van, mégis káros minden fajtája a cigarettának akár mentolos, slim vagy dupla filteres kivitelezésben árusítják, és aki dohányzik 5-8 évet farag le ezzel a genetikailag kódolt életkorából” – hívta fel a figyelmet az orvos. A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház kimutatásai szerint, a  dohányzás felel a tüdőrákos elhalálozások 90-95 százalékáért és az összes rákban elhunyás 30-35 százalékáért. Ugyanakkor, a dohányzás abbahagyásától legalább tíz évnek kell eltelnie addig az időpontig, hogy tiszta legyen az illető. Ráduly Enikő pneumofiziológus szakorvos azonban azt is kiemelte, vannak dolgok, melyek azonnal érezhetőek, amint az ember leteszi a cigarettát: pulzusszint helyreállása, ízlelés és szaglás erősödése, légzés szabályossá válása. A cigarettázás abbahagyása után egy évvel 25 százalékkal csökken a heveny szívizom-elhalás kialakulási lehetősége és hosszabbodik az élettartam is, úgyhogy bármikor abba lehet és abba is kell hagyni ezt a káros szenvedélyt – hangsúlyozta a szakember.

A leszokás természetesen nem könnyű, viszont családorvosi segítséggel, nikotinpótló kezelésekkel, és alternatív terápiákkal sikert érhetünk el – javasolják a szakemberek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés