Napokon belül megnyílik a sugásfürdői kalandpark

•  Fotó: Fotó: Rákosi Katalin

Fotó: Fotó: Rákosi Katalin

Április elején nyílik meg a Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdő üdülőtelepen kialakított kalandpark, amelyet nemrég módosítani kellett.

Bíró Blanka

2014. március 24., 22:162014. március 24., 22:16

2014. március 24., 22:552014. március 24., 22:55

Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester a Székelyhonnak kifejtette: a létesítmény már egy ideje elkészült – tavaly ősszel a gyermekek díjmentesen ki is próbálhatták a kalandparkot –, időközben azonban változtak a feltételek, a fák egy része ugyanis kiszáradt, így módosítani kellett a park elhelyezkedésén.

Az elöljáró rámutatott: mindez nem jelentett többletköltséget a kivitelező önkormányzat számára. Sztakics Éva azt is elmondta, hogy a módosítás hasznos volt, az új helyszín ugyanis nagyobb és mutatósabb is. „A régi erdőrészen betonoszlopokkal helyettesíthettük volna az elkorhadt fákat, de ezt nem akartuk, hiszen a fákra szerelt kötélpályának teljesen más hangulata van” – magyarázta az alpolgármester.

A park kialakításában egyébként helyi szakemberek segítségét kérték ki, akiknek már van tapasztalatuk hasonló létesítmény működtetésében, hiszen az elmúlt években a Szent György Napokra vagy gyereknapra üzemeltek be kalandparkot a megyeszékhely belvárosában található Erzsébet parkban.

„Tanácsot adtak arra vonatkozóan, hogy milyen védőfelszereléseket vásároljunk, emellett irányították a gyermekek és felnőttek által is használható, különböző nehézségi fokú, illetve mintegy tízemeletnyi magas kötélpálya elhelyezését” – tudtuk meg. Az alpolgármester hozzátette: az önkormányzat továbbra is tárgyal a szakemberekkel, akikkel szolgáltatói szerződést kötnének a kalandpark működtetésére.

Sugásfürdőn szintén tavaly ősszel készült el egy tizenkét méter magas, kilenc méter széles műfal, amelyen 16 különböző útvonalon mászhatnak a kalandra vágyók, emellett egy kvarchomokkal megszórt, műfüves teniszpályát is kialakítottak az üdülőtelepen. A Sepsiszentgyörgytől nyolc kilométerre található Sugásfürdőn végzett mintegy 6,2 millió lejes összértékű beruházásokat az EU regionális operatív programja keretében elnyert pályázati összegből finanszírozták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés
2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

2025. december 29., hétfő

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön

A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön
2025. december 29., hétfő

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke

A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.

Nem marad el az áremelés, de tűrhető a mértéke
Hirdetés