
Fotó: Nagy D. István
Az illetékesek szerint némi csúszással, de nagyvonalakban az ütemezésnek megfelelően zajlik Háromszék négy városában az európai uniós forrásokból finanszírozott ivóvíz- és szennyvízrendszer-korszerűsítés, illetve bővítés. A többéves kifutású projektről csütörtökön számoltak be a regionális szolgáltató képviselői.
2013. augusztus 01., 18:512013. augusztus 01., 18:51
Egyelőre sem Sepsiszentgyörgyön, de Kézdivásárhelyen, Bodzafordulón vagy Kovásznán sem tapasztaltak komolyabb fennakadást az ívó- és szennyvízrendszer korszerűsítését célzó munkálatok során – jelentették be a nagyszabású – 107 millió euró összértékű – projekt lebonyolításáért felelős Közüzemek Rt. képviselői. Kozsokár Attila aligazgató konkrét adatokkal is szolgált, elmondva, hogy csak a megyeszékhelyen összesen harminc utca került már a kivitelező a Hidroconstrucții Rt. gondnoksága alá, és ezek közül tizenháromban zajlanak a munkálatok, viszont mindössze egy utca kapcsán lehet elmondani, hogy készen van, és ez a Konsza Samu, ahol már az aszfaltozással is végeztek. Emellett a Kossuth Lajos és Bánki Dónáth utcák azok, amelyek esetében jócskán előrehaladottak a munkálatok, azaz a vezetékeket már lefektették, és már csak az aszfaltréteg visszaállítása maradt hátra.
Kozsokár ugyanakkor ismertette, hogy Kézdivásárhelyen három, Kovásznán tizenhárom, valamint Bodzafordulón tizenkét utcában zajlanak a munkálatok, de ebben az esetben más a kivitelező. Az aligazgató ugyanakkor elismerte, hogy noha voltak műszaki nehézségeik, de ezeket sikerült kiküszöbölni, és a miattuk bekövetkezett csúszást a kivitelezők várhatóan behozzák.
A munkálatok részben a meglévő rendszer korszerűsítését (csak az ivóvíz esetében), illetve a rendszer bővítését jelentik. Kozsokár arról is beszámolt, hogy a projekt nem foglalja magába a szennyvízrendszer korszerűsítését, csak a bővítést, ezért előbbit saját forrásból kell majd megoldaniuk, várhatóan utólag. A munkálatok lezárási határideje egyébként 2014 nyara (esetenként 2015 közepe) ezért a csúszások várhatóan nem okoznak majd gondot, viszont a lakosságnak fel kell készülnie, hogy további utcák lesznek feltúrva, ezért a szolgáltató előre is türelmüket kéri – tette hozzá Kozsokár. A beruházás mértékét illetően beszédes adat, hogy a megye 350 kilométernyi ivóvíz-, valamint 250 kilométernyi szennyvízrendszerének egy jelentős részét érinti.
Fejér Sándor igazgató a projekt kapcsán kiegészítésként elmondta, hogy a munkálatok lezárása nyomán a négy város rendszerének több mint kilencven százaléka megújul. A teljes rendszer korszerűsítése nem valósítható meg, ugyanis például Sepsiszentgyörgyön a romák lakta Őrkő negyedben nem lehetséges azon munkálatok elvégzése, mint a megyeszékhely más részein. Fejér újságírói kérdésre válaszolva rámutatott, hogy az önkormányzatokkal egyeztettek már a munkálatok kapcsán, így összehangolják azokat más korszerűsítési projektekkel. Nehezebben megy viszont az egyeztetés más szolgáltatókkal, így továbbra is előfordulhat, hogy miután a Közművek végeztek egy szakaszon, például a gázszolgáltató újból feltöri majd az aszfaltot.
Újságírói felvetésre az illetékesek elmondták, a szolgáltatási díj az eljövendő években bizonyosan nőni fog (többek között a beruházás és az éves inflációs korrekció nyomán), de nem számottevően, ugyanis a törvényes előírások pontosan megszabják a felső határt, amely nem lehet magasabb, mint egy család jövedelmének 3,5 százaléka. Háromszéken pedig ez legtöbb a 2,5 százalékot fogja elérni.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!