
Fotó: Nagy D. István
A felsőoktatást végzettek a legkevésbé keresettek a háromszéki munkaerőpiacon – legalábbis ez derül ki a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség statisztikáiból. A lista másik végén a szakképzetlenek és az iparosok találhatók, mind a keresettség, mind az elbocsátás tekintetében.
2013. szeptember 17., 15:542013. szeptember 17., 15:54
2013. szeptember 17., 15:552013. szeptember 17., 15:55
A vonatkozó adatokat Kelemen Tibor, az ügynökség vezetője ismertette, rámutatva, hogy nem egy új jelenségről van szó, évek óta jellemzi a megyét az a tendencia, hogy a „diplomások” számára kevés babér terem az álláslehetőségek piacán. Ezzel szemben a munkaadók nagy számban keresnek középfokú, ipari végzettségűeket, de legalább ekkora az érdeklődés a szakképzetlenek iránt is. Kelemen hozzátette, az általa vezetett intézménynek esetenként problémái is akadtak abból, hogy felsőoktatást végzett személyek számára nem tudtak konkrét állásajánlattal élni, ilyen igen kevés lévén. Konkrét esetként az igazgató egy Vaslui megyéből származó, Háromszékre Szebenből átszármazott fiatalember esetét említette, aki végül visszament Szebenbe, Kovászna megyében nem találván munkát, viszont ezért elsődlegesen a helyi ügynökséget okolta felsőbb fórumok előtt. A diplomások korlátozott lehetőségei kapcsán beszédes még a Román Kereskedelmi Bank és a Nexte Bank helyi, volt alkalmazottainak ügye, ugyanis többük azzal kellett szembesüljön, hogy nem talál állást, és más megyékben is körül kell nézzen. Ebben az esetben is az ügynökség is megkapta a „fejmosást”. Kelemen ugyanakkor rámutatott, hogy az egyedülállók esetében a helyváltoztatás egy állás kedvéért valamivel egyszerűbb, viszont sok esetben előfordul, hogy akár az ügynökség által más térségben felajánlott lehetőséggel sem élnek.
Egészen más képet mutat viszont a szakképzetlen munkások és a különböző középfokú – általánosan iparosinak minősíthető – végzettséggel rendelkezők helyzete. Kelemen elmondása szerint mind az elbocsátottak – nyilvántartott munkanélküliek –, mind a keresett szakemberek között ők vezetnek. Számszerűsítve jelen pillanatban Háromszéken az állástalanok közel hetven százaléka szakképzetlen munkás, illetve jelentős még az építőipari, mezőgazdasági szakmai hátérrel rendelkezők száma. A szakképzetlenek közül ugyanakkor 85 százalékuk roma nemzetiségű, minimális vagy teljesen hiányzó iskolázottsággal. Az igazgató szerint ugyanakkor főképp a szakképzetlenek esetében nagy a fluktuáció, ugyanis elsősorban ezekre a személyekre van kereslet az építőiparban és a nadrággyárak vagy más külföldi befektető által működtetett háromszéki üzemekben. A konfekcióiparban jellemző fluktuációt egyébként az ügynökség által havonta közétett álláslehetőségek listája is mutatja. Az elmúlt időszakban viszont nőtt az agrár ágazatból érkező munkanélküliek száma, mások mellett sok mezőgazdasági gépkezelői képesítéssel rendelkező személy is felkereste az ügynökséget.
A munkanélküliségi ráta tekintetében ugyanakkor nagy változás nem tapasztalható. Megyei szinten továbbra is hét százalék felett van, ami több mint hatezer személyt jelent, ezekből mindössze 1500 részesül munkanélküli segélyben. Négyezer ötszázan ugyanakkor szociális segélyt kapnak.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!