Működési engedély nélkül Sepsiszentgyörgy egyetlen bölcsődéje

•  Fotó: Szabó Enikő

Fotó: Szabó Enikő

A hosszadalmas bürokrácia miatt csak akkora készülnek el a megyeszékhely egyetlen bölcsődéjének működéséhez szükséges engedélyeztetésekkel, amire már költözniük kell az ideiglenes székhelyről – tájékoztatta portálunkat Tankó Vilmos. A Közösségfejlesztési Igazgatóság vezetője úgy véli, januárra már beköltözhető lesz a sepsiszentgyörgyi svájci villa.

Szabó Enikő

2014. szeptember 15., 15:302014. szeptember 15., 15:30

Időközben azonban újabb tematikus ellenőrzésekbe kezdett a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Ezúttal az oktatási intézményeket veszik górcső alá, különös figyelmet fordítva Sepsiszentgyörgy egyetlen, nem magán kézben lévő bölcsődéjére is.

Az óvodák és bölcsődék működését ellenőrzik a tanévkezdéstől a fogyasztóvédelem felügyelői – közölte portálunkkal az intézmény vezetője. Mircea Diacon azt mondta, ez egy minden évben lefolytatott tematikus vizsgálat, mely során ellenőrzik, hogy az intézmények az előírásoknak megfelelően működnek-e, illetve rendelkeznek-e a szükséges működési engedélyekkel.

Az igazgató elmondta, hogy az élelmiszer-biztonsági, közegészségügyi és munkaügyi hatóságok jóváhagyása mellett minden intézetnek rendelkeznie kell tűzvédelmi engedéllyel, valamint meg kell kötni az intézmény és a szülők közötti szerződést is. A bölcsőde tavalyi ellenőrzése során már figyelmeztetésben részesítették az önkormányzatot, mert többféle engedély hiányzott, ráadásul a szerződések sem voltak megkötve – mutatott rá Diacon. A főfelügyelő úgy vélte, nehéz helyzetben van a működtető, mert az új épület átadása késik.

A sepsiszentgyörgyi svájci villa felújítása és modern bölcsődévé való átalakítása leghamarabb novemberben fejeződhet be. A belső terek berendezése még egy hónapot fog igénybe venni a legoptimistább forgatókönyv szerint – véli Tankó. A Közösségfejlesztési Igazgatóság vezetője elmondta, az ellenőrző szervek által kifogásolt hiányosságokat pótolták, ezek oka tulajdonképpen egy rendezetlen tulajdonjogi helyzet volt, ami mára már megoldódott. Ennek ellenére, bár beindították a különböző engedélyeztetések folyamatait, mire azok elkészülnek, a bölcsőde már az új épületben lesz.

Az igazgató tájékoztatása szerint a műemléképület helyreállítási költségeit a Re­gionális Operatív Programnál még 2009-ben megpályázott alapokból finanszírozzák. A tervek alapján a tatarozást folyó év május 31-éig kellett volna befejezni, azonban a kivitelező kifogásolta a konszolidációs tervet és újratervezést igényelt. Tankó szerint „kegyetlen a bürokrácia” ilyen esetekben, de ha semmi előre nem látható probléma nem adódik, lezárulhat a több mint száz éves ingatlan felújítása.

A 60 gyerek befogadására alkalmas, modern bölcsőde a megyeszékhely igényeit elégíti ki, hiszen jelenleg város egyetlen bölcsődéjében – mely egy tömbházban működik – átlagosan 35 gyerek számára igényelik ezt a szolgáltatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés