
Fotó: Nagy D. István
A Székely Szabadság Napján felmutatott összefogás, bátorság és erő a március 15-i megemlékezésen is meg kell jelenjen, hiszen bebizonyosodott, hogy a nemzeti ügyekben igenis képesek vagyunk összefogni – véli az MPP háromszéki vezetősége.
2013. március 13., 20:022013. március 13., 20:02
A március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés megmutatta, hogy lehetséges az összefogás, amikor nemzeti ügyekről van szó, felül lehet emelkedni a párpolitikai érdekeken, és ebben a háromszékiek kifejezetten elöl jártak – véli Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke. A politikus hangsúlyozta, ezt a hozzáállást a polgári alakulat képviselői a továbbiakban is fenn akarják tartani, hiszen mind a régióátszervezés kérdésében, mind az európai állampolgári kezdeményezés tárgyában csak együtt lehet eredményt felmutatni. Ehhez kapcsolódóan az elnök felszólította a háromszékieket, hogy politikai meggyőződésüktől függetlenül minél nagyobb számban vegyenek részt a március 15-i ünnepi rendezvényeken, félretéve esetleges kifogásaikat a szervezőkkel vagy akár az illető település vezetőségével szemben. A Minden magyarok ünnepe méltó folytatása a Székely Szabadság Napjának, és megfelelő alkalom, hogy újból fel lehessen mutatni a közösségi erőt és bátorságot – fogalmazott Kulcsár Terza József. A polgári alakulat háromszéki vezetője ugyanakkor arra kérte az ünnepségek szervezőit, hogy amennyiben lehetőségük van, olvassák fel azt a petíciót, amelyet Izsák Balázs SZNT-elnök Marosvásárhelyen nyújtott át a prefektusnak.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!