MPP: „Abból főzünk, amink van”

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Az MPP országos vezetője mindenekelőtt az RMDSZ-el folytatott tárgyalásokról beszélt Sepsiszentgyörgyön is, megerősítve, hogy alakulata elvekről és nem helyekről tárgyalt. A közös EP-listára pedig egy köztiszteletnek örvendő, a civil szférából érkező jelöltet javasolnak, amennyiben megszületik az egyezség az RMDSZ-el.

Nagy D. István

2014. február 21., 16:382014. február 21., 16:38

Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke Sepsiszentgyörgyön elismételte az egy nappal korábban már elmondottakat, újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor némileg módosított az EMNP-vel való együttműködést érintő nyilatkozatán. Eszerint Bíró úgy látja: a Néppárt egyre biztosabban egy zsákutcában halad, amely ráadásként túl szűknek bizonyulhat ahhoz, hogy megforduljon, és esetleg a tárgyalás irányába mozduljon el az alakulat. Az elnök szerint a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) legutóbbi ülésén is elzárkózást tapasztaltak az EMNP vezetősége részéről, ami a polgári alakulat által szorgalmazott, és az RMDSZ-el egyeztetett „nemzeti válogatott” felállítását illeti.

A politikus szóvá tette azt is, hogy miközben a Néppárt behódolással vádolja az MPP-t, nem kellene elfeledni, hogy a 2009-es EP-választások során pontosan azok jelentek meg az akkori, úgynevezett összefogás listán, akik most az EMNP vezetői csapatát alkotják. Bíró röviden felidézte a 2007-es választás óta a jobboldal berkein belül lezajlott folyamatokat, amelyek végül a szakadáshoz és különutas politikához vezettek, konklúzióként megfogalmazva: 2014-ben túl kellene lépni az elmúlt évek sérelmein, és be kellene látni, hogy meddig terjed az erdélyi magyar jobboldal, avagy nemzeti oldal ereje. Az elnök szerint ugyanis a 2012-es választások eredménye kell legyen az etalon, mivel a 2008-ban elért bravúr után komoly visszaesés jellemezte ezt az oldalt, és ennek megfelelően kell most lépni, tárgyalni az RMDSZ-el.

„Abból főzünk, amink van, de ez nem jelenti azt, hogy az RMDSZ-hez eljuttatott megállapodás-tervezetben felsorolt elveinkből engednénk” – tette hozzá. A polgári politikus ugyanakkor elárulta, hogy tudomása szerint az RMDSZ autonómia-törvénytervezete szinte „kulcsra kész”, és elviekben a szombati Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülését követően az MPP vezetősége kézhez is kapja.

Bíró Sepsiszentgyörgyön is megerősítette, hogy a Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napja körül kialakult állapot – amely gyakorlatilag az alkotmányos jogok sorozatos megsértését jelenti – ellen mindenképp fel fognak lépni, és bíznak abban, hogy ehhez a kezdeményezéshez a helyi RMDSZ is csatlakozik, „mert ez messze túlmutat a pártpolitikai kérdéseken”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 10., szombat

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat

Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat
2026. január 04., vasárnap

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben

Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben
2026. január 04., vasárnap

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek

Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek
Hirdetés
2026. január 03., szombat

Trump: az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását

Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.

Trump: az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását
2026. január 03., szombat

Bíróság elé állítják Nicolás Madurót és feleségét az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.

Bíróság elé állítják Nicolás Madurót és feleségét az Egyesült Államokban
2026. január 03., szombat

Donald Trump: sikeres amerikai támadásban elfogták a venezuelai elnököt

Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.

Donald Trump: sikeres amerikai támadásban elfogták a venezuelai elnököt
Hirdetés
2026. január 02., péntek

Román állampolgár is eltűnt a svájci üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzvészben

A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.

Román állampolgár is eltűnt a svájci üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzvészben
2025. december 30., kedd

90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás kaphat munkavállalási engedélyt Romániában 2026-ban

A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.

90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás kaphat munkavállalási engedélyt Romániában 2026-ban
2025. december 30., kedd

Lavina sodort el egy magyar házaspárt Dél-Tirolban, a férj meghalt

Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt.

Lavina sodort el egy magyar házaspárt Dél-Tirolban, a férj meghalt
Hirdetés