
Fotó: illusztracio
A közbeszerzéseknél már mondhatni természetessé váló óvások miatt jövő hét elején kezdhetik el a foltozást, kátyúzást a háromszéki utakon. Az eredeti terv szerint a megyei önkormányzatnál tavasz végére már el is felejtették volna az egészet.
2013. augusztus 29., 17:242013. augusztus 29., 17:24
Kovászna Megye Tanácsa ügykezelésébe tartozó megyei besorolású utak kátyúzásának kérdése már tavasszal felvetődött, amikor az önkormányzat külön keretet különített el a költségvetésben. Azóta, főképp a román frakció részéről érkeztek felvetések, hogy továbbra sem történik semmi. Az utak állapota a képviselő-testület csütörtöki ülésén is felvetődött, ahol kiderült, hogy a tetemes késésnek egyszerű oka van, a foltozási munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárás során két óvással is dolga akadt az önkormányzatnak. Mindkét vállalkozás Brassó megyei volt, egyikük az eredményt kifogásolta. Az intézménynek öt hónapjába került, hogy végül bírósági végzéssel kétséget kizáróan kizárhassa a versenyből a jelentkezőt, amelynek, mint kiderült, összesen két alkalmazottja van, tehát igen kétséges, hogy el tudta volna végezni a munkát.
Tamás Sándor a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy öt hónapot veszítettek az eljárási fennakadások miatt, és tökéletesen megérti, hogy a háromszéki emberek számára ez nem sokat mond, ők csak a rossz utakat látják. A testület elnöke rámutatott, a tervek szerint már májusban zajlaniuk kellett volna a kátyúzási munkálatoknak, ehhez képest most három hónap alatt – a tél beállta előtt – kell elvégezni az egészet, ami nem kis feladat, hiszen Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Barót környékén is el dolgozni kell. Arról nem is beszélve, hogy a gödrök is nagyobbak lettek, magyarán tovább romlott az utak minősége, és noha megvan a keret a javításokra, de kérdés, hogy ez elég lesz-e mindenhová.
Versenytárgyalást megnyerő kivitelező hétfőtől neki is lát a kátyúzásnak. A kimondottan rossz állapotban lévő Hatod tetői-utat Barót felől kezdik el javítani – magyarázta Tamás Sándor.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!