Hirdetés
Hirdetés

Mindenhol megérzik a tanügyet érintő megszorításokat

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium létét a megszorító csomag eredeti változata sem veszélyeztette

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium létét a megszorító csomag eredeti változata sem veszélyeztette

Fotó: Kocsis Károly

A kormány megszorító intézkedései – sok egyéb mellett – a tanügyet is érzékenyen érintik, és ez alól Székelyföld sem jelent kivételt. Öröm lehet az ürömben, hogy az eredeti elképzelés még súlyosabb következményekkel járt volna.

Kocsis Károly

2025. július 14., 12:092025. július 14., 12:09

2025. július 14., 12:112025. július 14., 12:11

A Bolojan-kormány első, válságkezelési intézkedéscsomagjában eredetileg az az elképzelés szerepelt, miszerint az ötszáznál kevesebb diákkal működő oktatási intézmények elveszítették volna önálló jogi státuszukat, azaz az összevonás sorsára kerültek volna. Ha ez így maradt volna, akkor például

Kézdivásárhely kilenc iskolája, illetve óvodacsoportja közül mindössze kettő teljesítette volna az előírt létszámot,

ami beláthatatlan következményekkel járt volna a pedagógustársadalomra nézve, hiszen az összevonások elsősorban elbocsátásokat vonnak maguk után.

Hirdetés

Szerencsére az RMDSZ-nek sikerült keresztülvinnie módosító indítványait, így egyelőre marad a jelenleg is érvényes, legkevesebb 300 fős diáklétszám. „A jelenlegi súlyos országos válsághelyzetben az RMDSZ összehangolt, egységes kormányzati és parlamenti fellépésére volt szükség ahhoz, hogy az elmúlt 35 évben kiharcolt kisebbségi jogaink ne essenek a rendkívüli intézkedések áldozatául” – hangsúlyozta Mihályfalvi Katalin oktatásért felelős ügyvezető alelnök.

Sikerült továbbá megőrizni a kisebbségi bölcsődei, óvodai csoportok, valamint iskolai osztályok minimális kötelező létszámait,

és kisebb mértékben növelték a tanintézmény-vezetők heti kötelező óraszámát.

Fejtörés után némi megnyugvás

Kézdivásárhelyen jelenleg kilenc önálló tanintézmény – a Manócska Óvoda, a Bod Péter Tanítóképző, a Nagy Mózes Gimnázium, a Református Kollégium, az Apor Péter Szaklíceum, a Gábor Áron Szakképző Líceum, valamint a Molnár Józsiás, Petőfi Sándor és Turóczi Mózes nevét viselő általános iskolák – működnek önálló entitásként, azaz saját igazgatóval, könyvelőséggel, titkársággal, személyzettel.

Az 500 fős kötelező létszám bevezetése a kantai gimnáziumot és a Gábor Áron Szakképző Líceumot nem érintette volna, viszont mellette legfeljebb négy maradhatott volna az összevonások után.

Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesternek – elmondása szerint – ez sok fejtörést okozott, és természetesen némi megnyugvást is, amikor a sürgősségi kormányrendeletből végül ez a megszorítás kimaradt.

Bokor Tibor polgármesternek sok fejtörést okoznak a megszorítások Galéria

Bokor Tibor polgármesternek sok fejtörést okoznak a megszorítások

Fotó: Kocsis Károly

Megemelték viszont a tanárok kötelező óraszámát, méghozzá heti tizennyolcról húszra. Ez a város szintjén elvileg mintegy 25 katedrát tenne ki, de az elöljáró meglátása szerint, mivel a 25 év szakmai tapasztalattal és 1-es fokozattal rendelkező oktatók továbbra is 2 óra „kedvezményt” kapnak (nekik az eddigi 16 helyett 18 órát kell tanítaniuk), és sok iskolánál tanítanak nem megfelelő képesítésűek, valamint nyugdíjas bedolgozók, továbbá a pluszóra-vállalásokat is figyelembe véve

elképzelhető, hogy egyetlen címzetes pedagógustól sem kell megválniuk.

A pluszórák kiesésével viszont a fizetésük előreláthatóan átlagosan 300–400 lejjel csökken. Bokor Tibor szerint ez is érzékeny veszteség, ám ő inkább a polgármesteri hivatal alkalmazottjait érintő visszaesést fájlalja, hiszen ők a különféle pótlékok központilag elrendelt megvágása folytán 600–700 lejjel kevesebbet vihetnek majd haza havonta. Azt is gondot okoz számára, hogy a megszorító intézkedések folytán, bár nyertes pályáztuk van rá, a Molnár Józsiás Általános Iskola felújítása idén akár el is maradhat.

A kantai gimnázium idei ballagói. Itt több mint hétszázan tanulnak Galéria

A kantai gimnázium idei ballagói. Itt több mint hétszázan tanulnak

Fotó: Dénes Botond

Az igazgatók is megsínylik a válságkezelést

Ugyanakkor az igazgatóknak előírt kötelező óratartási szám is megemelkedett, ami eddig heti 4–6 órát jelentett a gyereklétszám és az alárendelt intézmények függvényében,

most pedig a tanároknak előírt óraszám 50 százalékéban állapították meg.

Igaz, ez is lehetett volna rosszabb, mert az eredeti sürgősségikormányrendelet-tervezetben még 70 százalék szerepelt. Voloncs Mária-Terézia matematika szakos tanár, a helyi tanács tanügyi bizottságának elnöke, egyben a nyujtódi és a kézdisárfalvi iskolát is alárendeltségében tudó Turóczi Mózes Általános Iskola igazgatója viszont ezt így is érzékeny érvágásnak tartja.

A Turóczi Mózes Általános Iskolához több intézmény is tartozik, az igazgatójának mégis heti 12 órát kell tanítania Galéria

A Turóczi Mózes Általános Iskolához több intézmény is tartozik, az igazgatójának mégis heti 12 órát kell tanítania

Fotó: Kocsis Károly

A heti 9–10 óra ugyanis eleve kétszerese az eddiginek, ráadásul például a román-, magyar- vagy matematikatanárként igazgatói tisztséget vállalók számára – heti 4 órás tantárgyakról lévén szó – ez 12 órát jelent.

A legnagyobb veszélyt azonban az óraszám-emelés vonatkozásában abban látja, hogy az oktatás minőségének visszaesését eredményezi.

Nemcsak azért, mert egy tanárnak kevesebb ideje marad felkészülni az órára, hanem azoknak, akiknek egy iskola keretében nem jön ki a heti 20 órájuk, máshol kell a katedrájukat kiegészíteniük, ingázniuk kell egyik helyről a másikra, ami megint csak a teljesítményük rovására megy” – magyarázza lapunknak.

A jelenlegi helyzetet tovább ronthatja az a sokat rebesgetett elgondolás, miszerint a kötelező osztálylétszámot 10-ről 12-re emelik, ez ugyanis párhuzamos osztályok összevonását eredményezné. Az igazgatónő reméli, erre nem kerül sor, hiszen az még inkább befolyásolná az alkalmazható pedagógusok létszámát, és ezzel párhuzamosan az oktatás minőségét.

Tiltakozik a szakszervezet

Hivatalos levélben fordult a tanügyminiszterhez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felső-háromszéki fiókjának elnöke, Moroianu Bogdan, kiállva a helyettesítő tanárok mellett, akiket leginkább érintenek a kormány tanügyet célzó megszorító intézkedései.
„Ezúton szeretnénk kifejezni mély felháborodásunkat amiatt az igazságtalan és tiszteletlen bánásmód miatt, amelyben a helyettesítő pedagógusokat részesítik. Határozottan elutasítjuk azt a hozzáállást, miszerint a helyettesítő tanárok amolyan »romlott fogak« lennének, akiktől a rendszer tetszés szerint megszabadulhat. Ezek az emberek elkötelezett szakemberek, akik biztosítják az oktatás folytonosságát ott, ahol a rendszer nem képes állandó álláshelyeket vagy elegendő személyzetet biztosítani. A helyettesítők nem tartalékemberek! Nekik is van családjuk, banki hiteleik, személyes és szakmai felelősségük, megérdemlik, hogy méltósággal és tisztelettel bánjanak velük” – áll a levélben.
A szakszervezeti vezető szerint „a heti tanítási óraszámnak 18 órában kell maradnia. Ennek esetleges növelése a szakmai egyensúly megbomlásához, a pedagógusok kimerüléséhez, és ami még súlyosabb, tízezrek utcára kerüléséhez vezetne, valódi alternatíva nélkül. Egy ilyen forgatókönyv elfogadhatatlan, és súlyos társadalmi, valamint oktatási következményekkel járna.”
Ugyanakkor kilátásba helyez minden törvényes tiltakozási formát, beleértve a sztrájkot is, amennyiben „ezen pedagógusok jogait el nem ismerik és tiszteletben nem tartják.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Gombanapok túrával, kóstolóval, kiállítással

Gombásztúra, kiállítás, ételkóstoló, szakmai előadások és gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket: szeptember 26-án és 27-én a VIII. Édes Ízek fesztivál keretében ismét megszervezik a hagyományos gombanapokat Sepsiszentgyörgyön.

Gombanapok túrával, kóstolóval, kiállítással
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromnapos kürtőskalács-ünnepre készül Sepsiszentgyörgy

Szeptember 25–27. között ismét a kürtőskalácsé lesz a főszerep Sepsiszentgyörgy központjában: pénteken kezdődik a VIII. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.

Háromnapos kürtőskalács-ünnepre készül Sepsiszentgyörgy
2026. szeptember 22., kedd

Üvegbe zárt idő: egy eltűnt világ elevenedik meg Sepsiszentgyörgyön

Évtizedeken át rejtőző üvegnegatívok őrzik a sepsiszentgyörgyi Gyulai-ház egykori napfényműtermének emlékét. A páratlan fotóanyag hadtörténeti vonatkozású részét Préda Barna néprajzkutató dolgozta fel.

Üvegbe zárt idő: egy eltűnt világ elevenedik meg Sepsiszentgyörgyön
2026. szeptember 20., vasárnap

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön

Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni

Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni
2026. szeptember 18., péntek

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi

Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi
2026. szeptember 18., péntek

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban

Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban
2026. szeptember 18., péntek

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben

A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Hirdetés