
Fotó: Nagy D. István
Noha folynak a munkálatok az egykori sepsiszentgyörgyi nyári színház helyén, a közös – minisztériumi és önkormányzati – forrásokból épülő sportkomplexumra még várni kell. Idén csak a városháza áldozott pénzt erre a célra.
2013. november 10., 17:512013. november 10., 17:51
Sztakics Éva alpolgármester érdeklődésünkre kifejtette, hogy a munkálatok befejezését illető határidőről nehéz beszélni olyan körülmények között, hogy a finanszírozás közös, azaz a létesítmények megvalósulásának jelentős része a szaktárcától függ. Sztakics korábban úgy nyilatkozott, a megvalósításnak ebben az esetben még a kivitelezők kiléte sem lenne akadálya, mivel egy három cégből álló sepsiszentgyörgyi konzorcium nyerte a versenytárgyalást. Ez annyit jelent, hogy a teendők összeegyeztetése sem jelentene gondot, tehát legtöbb két év alatt be lehetne fejezni.
Az elöljáró úgy véli, komoly változást hozna – és nem csak ezen beruházás esetében – a mostanság sokat emlegetett decentralizáció, amely révén a most még minisztériumi tulajdonban lévő ingatlanok egy része önkormányzati hatáskörbe kerülne. A jelen beruházás esetében a sport és ifjúsági minisztériumnál található egyelőre az ingatlan, azaz a terület. A Szemerja lakótelepi kisstadion beruházásából elsősorban a megyeszékhelyi sportiskola profitál majd, ha elkészül. A teleknek csak egy kis része tartozik az önkormányzathoz, ott jelenleg már zajlanak a munkálatok a mélygarázs előkészítéséhez. A város 500 ezer lejt tudott áldozni erre a célra.
Bukarestből legutóbb pontosan november tájékán érkezett pénz, 460 ezer lej összegben, de azóta a kormány – mivel a teljes összeget nem sikerült elkölteni – ennek egy részét is visszavette, idén pedig egy banit sem utaltak, jövőre remélik, hogy fognak – tájékoztatott Nemes Áron, a tanintézet vezetője. A teljes beruházás becsült költsége egyébként 12 millió lej, ebből Sepsiszentgyörgy 7,5 millióval járulna hozzá, a többit a szaktárca vállalta. A minisztérium által finanszírozott részen adminisztratív épület készül, illetve két kisebb sportterem. A tervek szerint szabadtéri sportpálya is lesz, mozgatható tetőrésszel és lelátóval, illetve a sportiskola számára egy bentlakás. Ebből jelenleg csak egy épülettorzó valósult meg, az adminisztratív épület földszintig készült el, illetve az emelet oszlopai merednek az égre. A felsorolt létesítmények aljában kap helyett a mélygarázs – amely az egyetlen helyszín jelenleg, ahol munkálatok folynak.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!