
Beteget szállító mentőautóval ütközött egy gépkocsi a rétyi kereszteződésnél Háromszéken. A balesetnek nincsenek súlyos sérültjei.
2013. június 20., 15:402013. június 20., 15:40
2013. június 20., 15:522013. június 20., 15:52
A Kézdivásárhely felől érkező személyautó a Réty irányából érkező mentőautóval ütközött össze csütörtökön koradélután – tájékoztatott Török Zsuzsanna, a megyei mentőállomás vezetője. Az igazgató azt is elmondta, a mentőautó fény- és hangjelzéssel, szabályosan közlekedett, a másik jármű vezetője azonban nem adott elsőbbséget, így összeütköztek. „A mentő által szállított beteget átvette egy másik mentőautó. A első vizsgálatok szerint a balesetben senki sem sérült meg súlyosan, sem az alkalmazottak, sem a szállított beteg. Egyelőre még helyszínel a rendőrség” – mondta a Kovászna megyei mentőszolgálat igazgatója a Székelyhon.ronak.
A Kovászna megyei rendőrség szóvivője, Iulia Grigoraş megerősítette a baleset körülményeit: a Nagypatakról Sepsiszentgyörgyre tartó mentőautó szabályosan közlekedett, ám a Kézdivásárhely irányából érkező Mercedes Vito gépkocsi nem adott elsőbbséget, így következett be az ütközés. Munkatársai még a helyszínen tartózkodnak és helyszínelnek.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!