
Fotó: Kristó Róbert
Látva Románia kormányának a székelyekkel szemben ellenséges, az ország nemzetközi kötelezettségvállalásait sértő közigazgatási tervét, amelynek egyetlen célja a székely nép maradék döntéshozó intézményeinek, a székelyföldi megyéknek az elsorvasztása és felszámolása, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó felvonulásra hívja a székelyeket október 27-ére Háromszékre.
2013. augusztus 09., 13:482013. augusztus 09., 13:48
2013. augusztus 09., 13:492013. augusztus 09., 13:49
„Alakítsuk ki minden idők leghosszabb tiltakozó menetoszlopát Bereck és Kökös, Gábor Áron szülőfaluja és hősi halálának helyszíne között. Gyülekezzünk Kökös, Uzon, Szentivánlaborfalva, a rétyi útkereszteződés, Eresztevény, Maksa, Dálnok, Csernáton, Kézdivásárhely, Nyújtód, Lemhény és Bereck kijelölt helyszínein, hogy ökumenikus istentisztelet után, déli 12 órakor a huszonkét menetoszlop megindulhasson a szomszédos település felé. Egy órán belül, 13 órakor össze fog állni az a 45 kilométer hosszú menetoszlop, amely székely zászlók ezreivel és tiltakozó feliratokkal üzeni a bukaresti kormánynak: a székelyek szembeszegülnek erőszakos asszimilációs tervével” – írja szerkesztőségünknek is megküldött közleményében Izsák Balázs. Az SZNT elnöke elsősorban az említett útvonalon élők mintegy kétszázezres közösségét kéri, hogy mutassa meg ismét a világnak: Háromszék nem alkuszik! A helyieken kívül természetesen a menetre várják Csík, Gyergyó, Udvarhely és Maros székek lakóit is, illetve egész Erdély magyarságát.
„A Székely Nemzeti Tanács megalakulásának tízéves évfordulójára is emlékezve mondjuk ki együtt: Székelyföldet nem hagyjuk sem felosztani, sem beolvasztani!” – magyarázza Izsák az időpontválasztást, aki egyúttal felkéri az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, hogy odaadással vegyenek részt a tiltakozó megmozduláson, akárcsak márciusban a Székely Szabadság Napján.
A Nagy Menetelés apropóján a nagyvilág magyar közösségeit is tiltakozásra kérik: szervezzenek tüntetéseket Románia külképviseletei előtt egy időben a székelyek Nagy Menetelésével, és vetítsék ki szemközt a külképviseletekkel a háromszéki tüntetés részleteit.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!