Meleg teával, szállással várják a hajléktalanokat

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Az őszi hidegek beálltával Sepsiszentgyörgyön jobban figyelnek a hajléktalanokra. Jelenleg több mint harminc rászorulón segítenek a hajléktalanszálló munkatársai.

Bús Ildikó

2014. október 07., 14:382014. október 07., 14:38

2014. október 07., 15:192014. október 07., 15:19

A hűvös őszi reggelek és esték miatt jobban figyelnek a hajléktalan emberekre, így az Éjszakai Menedékhelyen is többen tartózkodnak, mint a nyári időszakban. A Máltai Szeretetszolgálat, partnerségben a polgármesteri hivatallal és a szociális igazgatósággal közösen működteti az éjszakai menedékhelyet, ahol jelenleg 60 férőhelyet biztosítanak 30 nő és 30 férfi számára. A menhely az egykori Csíki-negyedi Sing Sing néven ismert tömbházban működik, a munkatársak és önkéntesek által nyújtott szolgáltatások pedig egyediek és hiánypótlóak – mondta el Székely Róbert, a menedékhely vezetője.

„Közeledünk a hideg évszakhoz és ez látszik a menedékhelyen is, többen vannak, akik igénybe veszik a szolgáltatásainkat. Jelen pillanatban 29-34 között mozog a rászorulók száma. A szolgáltatásaink hiánypótlóak hiszen eddig nem volt hasonló jellegű támogatás” – hangsúlyozta az igazgató.

A rászorulók érkezéskor meleg teát kapnak, hogy átmelegedhessenek az egész napos kintlét után, másnap reggel pedig reggelit biztosítanak a számukra: két szendvicset és fél liter teát kapnak, de tisztálkodási, fürdési lehetőség is van, továbbá a ruháikat is kimoshatják.

Székely Róbert azt is elmondta, az intézmény szociális munkásokkal, pszichológusokkal és orvosokkal dolgozik, de önkéntesek is segítenek a hajléktalanoknak személyi igazolványt készíttetni, szociális segélyt igényelni, de arra is volt példa, hogy egy műtét beütemezésében segítettek vagy hazajuttattak a családjához egy hajléktalant. Ugyanakkor szocializációs tevékenységeket is rendeznek: a máltás ifjúság társasjáték-esteket és más szórakoztató programokat tart.

Tavaly télen mintegy ötven hajléktalan fordult meg a szállón,de az igazgató szerint ez a szám idén kevesebb lesz, hiszen segítségükkel sokan visszataláltak a társadalomba, munkát kaptak és rendeződött az életük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés