Megújulhat a sepsiszentgyörgyi uszoda

A tízéves sepsiszentgyörgyi uszoda felújítását tervezik a helyi hatóságok, és egyúttal megtoldanák a nagymedencét a hiányzó néhány centiméterrel, hogy hivatalos, nemzetközi versenyeket is szervezhessenek a létesítményben.

Bíró Blanka

2015. október 12., 23:422015. október 12., 23:42

Antal Árpád polgármester elmondta, felmérik a munkálatok költségeit, majd az Országos Befektetési Társasághoz fordulnak finanszírozásért.

„Tíz év után már fel kell újítani az uszodát, és azt szeretnénk, hogy a munkálatok során javítsák ki a tervezési hibát, ugyanis az előírtnál három-négy centiméterrel rövidebb lett a nagymedence, így emiatt jelenleg nem alkalmas nemzetközi versenyek lebonyolítására” – hangsúlyozta az elöljáró.

A szentgyörgyi fedett uszoda tizennyolc évig épült, végül éppen az Országos Befektetési Társaság támogatásával sikerült befejezni, mintegy 10 százalékos volt a helyi hozzájárulás. A kivitelezés során azonban hibák és tévedések sorozatát követték el: amikor befejezték a nagymedencét, kiderült, hogy néhány centiméterrel rövidebb.

Már levakolták ugyanakkor az épület külső falait, amikor kénytelenek voltak megbontani azt, mert nem fért be a külföldről rendelt víztisztító rendszer. Amikor pedig először feltöltötték a medencéket, arra is fény derült, hogy a szűrőberendezés nem működik megfelelően, a víz beszivárgott az alagsorba. Rövid idő után a csempék kezdtek leválni a medencék faláról, így mindössze négy hónappal a hivatalos átadás után teljes feljavításra volt szükség. Az uszodát végül 2005-ben vehették birtokba a vízi sportok kedvelői.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés