Malomkő nagyságú lett a Sepsiszentgyörgyön sült Nemzet Kenyere, mely a Diószegi Pékség kemencéjében készült el. A 130 kilogrammos kenyeret maga Diószegi László szállítja Magyarországra, augusztus 20-án ő képviseli majd Sepsiszentgyörgyöt, Háromszéket.
2012. augusztus 18., 08:132012. augusztus 18., 08:13
2012. augusztus 18., 08:202012. augusztus 18., 08:20
Péntek reggel vetették be a kemencébe és estére sült ki az óriás kenyér, melynek készítése bonyolult folyamat: a 174 kilós nyers tésztát, fémkerettel erősített, óriási, több mint 20 kilós péklapáttal vetették a téglakemencébe: a művelethez hat ember segítségére volt szükség. A kész kenyeret hasonlóan nehéz volt kiemelni a kemencéből, bár a készítőknek már nagy gyakorlata van a hatalmas kenyerek sütésében. Diószegi László, a pékség tulajdonosa elmondta: a korábban sütött 100 kilós kenyér méretre csupán fele a nemzeti ünnepre szánt pékárúnak.
A kenyér kiemelésénél jelen volt Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke is, hiszen a két önkormányzat immár második éve partnere a kezdeményezésnek. a megyei és a városi önkormányzat közösen képviselteti magát a szolnoki eseményen, ahol Szent István napján vágják fel a Nemzet Kenyerét.
„A kenyér nem csupán alapétel, hiszen szimbóluma számunkra egyértelmű: az életet jelképezi. A szolnokiak felkéréséhez szívesen csatlakoztunk, és úgy éreztük, hogy a vidékre jellemző, székely hagyományok szerint készült kenyeret kell küldenünk Magyarországra, nemzeti ünnepünkre. Ilyen módon Háromszék, Székelyföld és Erdély is szervesen jelen lesz a mindannyiunkat összekötő eseményen” – fogalmazott Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
A szolnokiakat képviselő Harcsa Béla elmondta: Sepsiszentgyörgyön és Szolnokon is ugyanabban az időben szentelik meg a kenyeret – véleménye szerint ezzel a gesztussal új ünnepet teremtett a két város.
Egyre nagyobb terhet ró az árkosi községvezetésre a medvék jelenléte. A vadak már korábban is megközelítették a települést, de számuk egyre aggasztóbb: május közepe óta már öt medvét kellett elszállítani.
A hűvös, esős május sok gólyafióka életét követelte, a sokak által csodált madaraknak azonban az utóbbi időben tapasztalt tartós szárazság és a szeles idő sem kedvezett. Háromszéken idén már több gólyát is mentettek a civilek.
Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
szóljon hozzá!