
Mégis képezhetik az alacsony végzettségű személyeket a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökségnél, ugyanis pontosították a miniszteri rendeletet.
2014. november 19., 15:542014. november 19., 15:54
Erről Kelemen Tibor igazgató számolt be, kiemelve, hogy ezáltal több olyan személynek tudnak képzést indítani, akik nem végezték el a kötelező tíz osztályt sem. Mint arról korábban beszámoltunk, az Európai Uniós normáknak megfelelően a 3973-as számú tanügyi rendeletben szabályozzák, hogy csak a tíz osztállyal rendelkező személyek jogosultak a közoktatásban való továbbtanulásra.
A napokban egy minisztériumi átiratot vehetett kézbe az ügynökség, melyben pontosították, hogy a hátrányos helyzetű, alacsony végzettségűek is jogosultak szakképzésre. „Ezáltal nem korlátozzák a továbbtanulás és különböző szakmák elsajátításának lehetőségét. Kovászna megyében egyébként jelenleg is zajlik egy takarítói képzés a bölöni, előpataki és árapataki munkanélkülieknek, a résztvevő 62 személy 15 órás elméleti oktatáson vesz részt, majd ezt követően szakmai gyakorlat is lesz” – mondta Kelemen Tibor igazgató.
Az ügynökségnél novemberben hét képzést indítottak el 131 személy részvételével, decemberben pedig tíz kurzust szerveznek mintegy 239 személynek. A képzéseket falvakon tartják elárusító, pincér, takarító, szakon, de angol nyelvet és alapvető számítógépes ismereteket is lehet tanulni. Kovászna megyében jelenleg 6,02 százalék a munkanélküliségi arány, ebből pedig 78,15 százalék nem rendelkezik még középfokú végzettséggel sem.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!