Üzembe helyezeték a második műjégpályát is Sepsiszentgyörgyön.
2013. december 17., 17:542013. december 17., 17:54
2013. december 17., 20:042013. december 17., 20:04
A sepsiszentgyörgyi Vérközpont mellett már két hete működik a korcsolyapálya, a volt Euró-piac helyén pedig a napokban nyitották meg a második műjégpályát. A most üzembe helyezett pálya vasárnap, ünnepnapokon és a vakációban 10–14 illetve 15–21 óra között várja a korcsolyázni vágyókat, míg munkanapokon 15–21 óra között tart nyitva. A pálya üzemeltetője a Jaxtrem Egyesület, melynek vezetője, Bálint Gyula azt ajánlja az idősebbeknek, a kisgyerekes családoknak és a kezdő korcsolyázóknak, hogy hétvégeken a kevésbé zsúfolt, délelőtti és kora délutáni órákban keressék fel a műjégpályát. A jegy ára egyelőre változatlan, 3 lej gyerekeknek és 5 lej felnőtteknek, de a helyi önkormányzati képviselő-testület döntése alapján januártól két lejjel többet kell majd fizetni a belépőért.
Előzetes bejelentkezés alapján ebben az évben is lehet tornaórákat tartani a jégpályákon. Az elmúlt években több iskola is kihasználta ezt a lehetőséget, ugyanakkor jégkarnevált is szerveztek.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!