Megkezdődtek a Bod Péter Napok

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző névadójáról elnevezett kulturális napok csütörtökön reggel kilenc órakor kezdődtek meg. A rendezvény pénteken este ér véget.

Bartos Lóránt

2014. április 10., 17:372014. április 10., 17:37

A huszonharmadik alkalommal megszervezett ünnepség nyitómozzanatára, az iskola udvarán található Bod Péter szobor előtti kulturális ünnepségre majd az azt követő koszorúzásra szemerkélő esőben került sor. A diákokat és a meghívottakat Len Rita, a tanítóképző igazgatója köszöntötte, felelevenítette a névadó élettörténetét és azt az örökséget, amit a Csernátonban, 1712. február 22-én született református lelkész és irodalomtörténész a magyarságra hagyott. 

Az iskola diákjai szavalatokkal, néptánccal és az iskola kórusának az előadásával tisztelegtek Bod Péter emléke előtt, majd az igazgatónő megkoszorúzta a Vetró András által készített mellszobrot. Az ünnepség az iskola 17-es termében folytatódott, amely felvette Kovács Antalnak, az iskola tavaly elhunyt tanárának, igazgatójának a nevét.

A plakettavatással és megemlékezéssel egybekötött névadáson Len Rita igazgatónő bevezetőjében elmondta: nyolc évvel ezelőtt indítottak útjára azt a kezdeményezést, minek köszönhetően az iskolában egy-egy termet elneveznek az oktatási intézmény volt pedagógusairól. Így Nagy béla volt igazgató nevét 2006-tól viseli az iskola dokumentációs és információs központja, majd termet neveztek el Fülöp Kálmán, Vikol Kálmán, Vikol Erzsébet és Boér Géza pedagógusokról.

Kovács Antal 1951. január 17-én született Kézdiszentléleken. 1970-ben érettségizett, majd 1974-ben fejezte be tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Utána egészen 2013-ban bekövetkezett haláláig a Bod Péter Tanítóképző tanára, több ciklusban az intézmény aligazgatója, majd 1987-1993 között igazgatója volt.

„Voltam diákja és kollégája. Baráti szeretettel gondolok rá, emberi nagyságára, sugárzó, mindig vidám tekintetére, tudományok iránti lojalitására és a bajusza alatt elsütött kritikáira, csipkelődéseire” – mondotta Len Rita. Ezt követően Kovács Antallal kapcsolatos emlékeiket osztották meg pedagógus kollégái, illetve az iskola kisegítő személyzetének egy része, majd az igazgatónő leleplezte a Vetró András által készített plakettet, ami ezentúl az informatika laboratórium falát díszíti.

A névadóünnepség végén Kovács Éva, a néhai pedagógus neje könnyekkel küszködve egyetlen mondatot tudott mondani: úgy ítélte, hogy férje nélkül mintha csendesebb lenne az iskola. A Bod Péter Napok csütörtökön a XIV. erdélyi Kossuth-szónokversennyel, illetve széki táncházzal folytatódtak, pénteken a verseny második szakaszára kerül sor, este 18 órakor a Vigadó Művelődési Házban író-olvasótalálkozót tartanak, a háziazgazda szerepét Fekete Vince költő tölti be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés