A napokban jelezte Sepsiszentgyörgy önkormányzatának a fejlesztési szaktárca, hogy biztosítani tudják azt a közel kétszázezer lejes összeget, amely az Oltmező utcai szociális otthon felújításához még szükséges. Időközben kezdődik a már ott lakók felmérése.
2013. június 10., 21:052013. június 10., 21:05
A megyeszékhely képviselő-testülete a hétfői rendkívüli ülésen hagyta jóvá azt a határozattervezetet, amely szerint egy képviselőt delegálnak az Oltmező utcai ingatlanban lakók felmérését végző bizottságba, amely a napokban kellene összeálljon. Tischler Ferenc alpolgármester (fotó) érdeklődésünkre kifejtette, hogy az önkormányzat egyéves bentlakási szerződést kötött a tavaly ősszel beköltözött több mint harminc családdal. Több feltételt is szabtak, így a tartozások törlesztését, illetve a folyó költségek rendezését. A viselkedési normák betartása szintén a szerződés része. A most létrejövő bizottság azt méri fel, hogy mennyire sikerült ezeknek az előírásoknak megfelelniük. Amennyiben nem, akkor menniük kell. A szerződések egyébként idén szeptemberig érvényesek, így a bizottságnak van ideje kielemezni a helyzetet, de legkésőbb augusztusra szeretnék, ha elkészülnének a jelentések.
Az alpolgármester kérdésünkre rámutatott, hogy a jelek szerint mégis lesz pénz az Oltmező utcai ingatlan teljes felújítására. A kormány más támogatásokkal egyetemben múlt év decemberében az erre a célra előzőleg kiutalt közel kétszázezer lejt is visszavette. Tischler szerint a hétvégén érkezett meg a szaktárca válasza, melyben jelzik, hogy mégis visszautalják a szükséges összeget, amiből befejezethető lesz az épület másik lépcsőháza, valamint a hozzá tartozó lakások korszerűsítése. A városháza már felvette a kapcsolatot az eddigi munkálatokat végző vállalkozóval, és amikor megérkezik a szükséges összeg, akkor legtöbb két hónapon belül elkészülhet a másik szárny is.
Az alpolgármester szerint már nagyon ideje lenne, ugyanis a Sing Sing néven ismert másik otthonból újabb harminc családnak kell átköltöznie. Utóbbi ingatlan esetében egyébként egy őrző-védő vállalat révén sikerült megoldani, hogy csak jogosultak jussanak most már be. A problémás családok számát is sikerült lecsökkenteni kettőre.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!