Meghosszabbították a Sic21 logópályázatot

November 18-a éjfélig lehet benyújtani a pályázatokat Székelyföld nevében – Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa program logójára, tájékoztat közleményében Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala. A város önkormányzata nyár elején hirdette meg nyílt pályázatát a Terra Siculorum 2021-nek nevezett pályázati program logójának megtervezésére.

Gy. Turoczki Emese

2013. október 09., 11:472013. október 09., 11:47

A logópályázaton való részvétel díjmentes, egy pályázó több tervet is beküldhet. A logónak egyszerre kell szólnia Európának és Székelyföldnek. Az európaiak számára Székelyföld értékét, egyediségét kell tükrözze, a székelyföldiek irányába pedig jelzésértékű, utalás arra, hogy Székelyföldet közösen alakítjuk.

A logó kiválasztásában szakmai zsűri és a közönség is közreműködik: egy közösségi oldalon lehet majd szavazni a zsűri által legjobbnak tartott tervekre. A végső eredményt a két pontozási rendszer nyomán kialakult rangsor együttesen adja, 60 százalékban számít a szakmai zsűri döntése, 40 százalékban pedig a közösségi értékelés.

A szakmai zsűri által kiválasztott logók közzétételére 2013. november 25-én kerül sor, a közönségszavazás 2013. november 25. és december 9. között zajlik. A nyertes pályamunka közzététele 2013. december 10. A nyertes pályázat díja: 4500 lej (nettó).

A pályázati adatlap és a teljes kiírás a www.sic21.ro oldalról tölthető le.

Mint ismeretes, 2021-ben ismét romániai város nyeri el Európa két kulturális fővárosa címének egyikét. Civil kezdeményezésre Sepsiszentgyörgy önkormányzata felvállalta, hogy Székelyföld nevében megpályázza ezt a címet, a kezdeményezéshez csatlakoztak a székelyföldi települések, az érintett megyék vezetősége is. A kezdeményezők szerint az Európa Kulturális Főváros pályázat lehetőség arra, hogy kidolgozzák, összehangolják azokat a stratégiákat, amelyek meghatározzák a következő évtizedben Székelyföldet, mindezt úgy, hogy európai viszonyrendszerben vizsgálják meg, határozzák meg a regionális, székelyföldi identitást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés