Hatodik alkalommal ítéli oda a középiskolást végző diákoknak szóló Szent György kiválósági ösztöndíjprogramot Sepsiszentgyörgy város önkormányzata. A háromezer lej értékű ösztöndíjat a kiemelkedő tanulmányi átlaggal rendelkező végzősök nyerhetik el.
2014. október 17., 21:342014. október 17., 21:34
Sepsiszentgyörgy önkormányzata ismét meghirdette a Szent György kiválósági ösztöndíjprogramot – tájékoztat az intézmény sajtóirodája. A program keretén belül évente egyszer ítélik oda a személyenként háromezer lej értékű ösztöndíjat, amelyre az általános tanulmányok terén kiemelkedő eredményeket elért XII. osztályos diákok pályázhatnak. A kritériumrendszer alapján az általános tanulmányi átlag mellett a tantárgyversenyeken való részvételt és az azokon elért eredményeket, továbbá a diákok szervezői készségét is figyelembe veszik, megvizsgálják hogyan működnek együtt a diáktanácsokkal, illetve különböző civil szervezetekkel.
Az ösztöndíjban az az öt pályázó részesül, akik a legnagyobb pontszámot érik el, az odaítéléssel kapcsolatban Sepsiszentgyörgy önkormányzati képviselői döntenek. A pályázati iratcsomónak tartalmaznia kell a végzős személyigazolványát, önéletrajzát, a pályázó oktatási intézménye által kibocsájtott igazolást, amely az év végi tanulmányi átlagát tartalmazza. Szükség van még az oklevelekről és részvételi bizonylatokról készített másolatokra, szervezetek ajánlólevelére, szándéknyilatkozatra, valamint egyéb dokumentumokra, amelyek a tanulásban elért eredményeket igazolják.
A végzősök pályázati iratcsomóikat november 13-ig adhatják le a megyeszékhely polgármesteri hivatalának Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában. További részletek az önkormányzat említett irodájának munkatársaitól, továbbá www.sepsi.ro weboldalon kaphatnak az érdeklődők.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!