Megérkezett a Csodák Palotája Sepsiszentgyörgyre

•  Fotó: Péter Orsolya

Fotó: Péter Orsolya

Levegőben táncoló labda fogadja a látogatókat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, ahol berendezték a Csodák Palotájának nagy utazó kiállítását. A tárlatot kedd délelőtt elsőként fizika versenyeken díjazott diákok vették birtokba.

Gy. Turoczki Emese

2013. október 08., 22:182013. október 08., 22:18

„Elég gyors voltam?” – kérdezi büszkén Kocsis Réka középiskolás diáklány, aki a „vakon” összerakót próbálja ki – azaz egy fakirakóst olyan módon, hogy nézi a kirakandó képet, de a saját kezét nem láthatja. Elmondja, azért élvezi a kiállítást, mert mindent ki lehet próbálni – majd a legnagyobb természetességgel teszi hozzá: ő inkább a képletekhez van szokva. Pünkösti Zsolt tizenegyedikes, nemzetközi versenyeken jól szereplő diák szerint elsősorban a kisebbeket szólítja meg a Csodák Palotája, de így a fizika meg is nyerheti magának a gyerekeket. Kovács Gellért Pál – aki egyébként Zsolt csapattársa egy nemzetközi projektben – azt értékeli, hogy játék az egész. Szerinte a hazai oktatás inkább elméleti, így örülnek a diákok a kísérletezésnek.

A fizika is szinte olyan, mint a matek, csak egy kicsit érdekesebb – magyarázza Száraz Levente, aki most kezdte a hatodik osztályt. Amint beérkezett a terembe, barátjaival együtt rögtön a legós bolyongolyós asztalhoz ül le. A második csoport általános iskolásokból áll, ők nagy hévvel vetik bele magukat a játékba, teljesen másképpen közelítik meg a kiállítást, mint a nagyobbak – akik előbb tanulmányozzák az eszközöket, csak aztán adják át magukat a szórakozásnak. 

A gyerekeknek jó alkalom megtapasztalni az elméleti úton megtanultakat, a kísérleti rész mindig közelebb hozza a tantárgyat – mondják a kiállításon résztvevő fizikatanárok, akiket szintén elkapott a játék szelleme és kipróbálták az eszközöket.

„Itt nincs meg az a szabály, hogy nem szabad semmihez hozzányúlni, sőt, mindent ki kell próbálni” – ismerteti frappánsan a kiállítás lényegét Litvay Anita, a Csodák Palotájának munkatársa. Mint elmesélte, Sepsiszentgyörgyről érkezett az ötlet, hogy jöjjenek el Székelyföldre. A nagy utazó kiállítás a Csodák Palotájának esszenciája, a Budapesten található interaktív kiállítás legkedveltebb eszközeinek másolatát hozták el. Ilyen a látogatókat fogadó táncoló labda, vagy a reakcióidőket mérő két csapkodó és a bolyongolyó, de van sokféle ördöglakat, vakon kirakó, hangszobrászat, sajtdeszka és több egyéb eszköz is.

Nagy Tünde, a Kovászna Megyei Kulturális Központ munkatársa meséli el, hogy tulajdonképpen személyes élményből született meg az ötlet, hogy meghívják Székelyföldre a kiállítást. Pár évvel ezelőtt, amikor kollégáival megtekintették Budapesten a Csodák Palotáját, őket is beszippantotta a fizika varázsa, azóta szeretnék elhozni – most sikerült. Az interaktív tárlat első alkalommal tekinthető meg Székelyföldön, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Fundamentum Egyesület szervezésében.

A kiállítás mellett elhozták a Fizika show utazóváltozatát is. Kedden két bemutatót tartottak a mikós diákoknak. Jakó András – aki egyébként építésznek tanult – egy közös, élettani kísérlettel indította az egyórás műsort, bebizonyítva, hogy a látottakra jobban reagálunk, mint a hallottakra. Ezt követően jöttek a kísérletek: hogyan tud zenélni a mosdókagyló alatt található műanyag cső, sikerült a felfújt léggömböt átszúrni anélkül, hogy az kipukkadt volna, ugyanakkor megmutatta a diákoknak, hogyan lehet dudát készíteni a szívószálból, és szó szerint is kipróbálták, milyen a kesztyűbe dudálás. A kísérletbemutató a nagyközönség számára is nyitott.

A Fizika show programja: szerdán Baróton 13 órától a mű­velődési házban és Sepsi­szent­györ­gyön 18 órá­tól a bábstú­dióban (jegyigénylés és csoportok be­jelentkezése a 0740-780353-as telefonszámon), csütörtökön 11 és 13 órától Kéz­divásárhelyen a Vigadó Mű­velődési Házban (0267-362002), 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, pénteken Sep­siszentgyörgyön a bábstúdióban 11 és 13 órától (0757-047717), Kovásznán a Művelő­dési Központban 17 órától (0762-674516), szombaton pedig ismét Sepsiszent­györgyön a bábstúdióban 11 és 18 órától (0757-047717).

A Csodák Palotájának ki­ál­lítási anyaga Sepsiszent­györgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében tekint­he­tő meg október 12-ig naponta 10–15 és 16–19 óra között.
Csopor­tok bejelentkezését és előjegyzést a 0757-047720-as telefo­nszámon fogadnak. A jegy ára diákoknak 5, felnőtteknek 10 lej.

Az 1993-ban létrehozott interaktív tudományos kiállítás célja, hogy látványos, szórakoztató, közérthető módon mutassa be a természet törvényeit, a fizika csodálatos világát. Öveges József, a magyar természettudományos ismeretterjesztés megalapozója sokszor álmodott arról, hogy lesz majd Magyarországon egy intézmény, ahol megérinthető a tudomány. Neki azonban sajnos nem sikerült létrehoznia, de a gondolat a 90-es évek elején újra életre kelt. A Csodák Palotája ma Budapesten a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban található, évente mintegy száznyolcvanezer látogatója van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés