
Fotó: Péter Orsolya
Levegőben táncoló labda fogadja a látogatókat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium konferenciatermében, ahol berendezték a Csodák Palotájának nagy utazó kiállítását. A tárlatot kedd délelőtt elsőként fizika versenyeken díjazott diákok vették birtokba.
2013. október 08., 22:182013. október 08., 22:18
„Elég gyors voltam?” – kérdezi büszkén Kocsis Réka középiskolás diáklány, aki a „vakon” összerakót próbálja ki – azaz egy fakirakóst olyan módon, hogy nézi a kirakandó képet, de a saját kezét nem láthatja. Elmondja, azért élvezi a kiállítást, mert mindent ki lehet próbálni – majd a legnagyobb természetességgel teszi hozzá: ő inkább a képletekhez van szokva. Pünkösti Zsolt tizenegyedikes, nemzetközi versenyeken jól szereplő diák szerint elsősorban a kisebbeket szólítja meg a Csodák Palotája, de így a fizika meg is nyerheti magának a gyerekeket. Kovács Gellért Pál – aki egyébként Zsolt csapattársa egy nemzetközi projektben – azt értékeli, hogy játék az egész. Szerinte a hazai oktatás inkább elméleti, így örülnek a diákok a kísérletezésnek.
A fizika is szinte olyan, mint a matek, csak egy kicsit érdekesebb – magyarázza Száraz Levente, aki most kezdte a hatodik osztályt. Amint beérkezett a terembe, barátjaival együtt rögtön a legós bolyongolyós asztalhoz ül le. A második csoport általános iskolásokból áll, ők nagy hévvel vetik bele magukat a játékba, teljesen másképpen közelítik meg a kiállítást, mint a nagyobbak – akik előbb tanulmányozzák az eszközöket, csak aztán adják át magukat a szórakozásnak.
A gyerekeknek jó alkalom megtapasztalni az elméleti úton megtanultakat, a kísérleti rész mindig közelebb hozza a tantárgyat – mondják a kiállításon résztvevő fizikatanárok, akiket szintén elkapott a játék szelleme és kipróbálták az eszközöket.
„Itt nincs meg az a szabály, hogy nem szabad semmihez hozzányúlni, sőt, mindent ki kell próbálni” – ismerteti frappánsan a kiállítás lényegét Litvay Anita, a Csodák Palotájának munkatársa. Mint elmesélte, Sepsiszentgyörgyről érkezett az ötlet, hogy jöjjenek el Székelyföldre. A nagy utazó kiállítás a Csodák Palotájának esszenciája, a Budapesten található interaktív kiállítás legkedveltebb eszközeinek másolatát hozták el. Ilyen a látogatókat fogadó táncoló labda, vagy a reakcióidőket mérő két csapkodó és a bolyongolyó, de van sokféle ördöglakat, vakon kirakó, hangszobrászat, sajtdeszka és több egyéb eszköz is.
Nagy Tünde, a Kovászna Megyei Kulturális Központ munkatársa meséli el, hogy tulajdonképpen személyes élményből született meg az ötlet, hogy meghívják Székelyföldre a kiállítást. Pár évvel ezelőtt, amikor kollégáival megtekintették Budapesten a Csodák Palotáját, őket is beszippantotta a fizika varázsa, azóta szeretnék elhozni – most sikerült. Az interaktív tárlat első alkalommal tekinthető meg Székelyföldön, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Fundamentum Egyesület szervezésében.
A kiállítás mellett elhozták a Fizika show utazóváltozatát is. Kedden két bemutatót tartottak a mikós diákoknak. Jakó András – aki egyébként építésznek tanult – egy közös, élettani kísérlettel indította az egyórás műsort, bebizonyítva, hogy a látottakra jobban reagálunk, mint a hallottakra. Ezt követően jöttek a kísérletek: hogyan tud zenélni a mosdókagyló alatt található műanyag cső, sikerült a felfújt léggömböt átszúrni anélkül, hogy az kipukkadt volna, ugyanakkor megmutatta a diákoknak, hogyan lehet dudát készíteni a szívószálból, és szó szerint is kipróbálták, milyen a kesztyűbe dudálás. A kísérletbemutató a nagyközönség számára is nyitott.
A Fizika show programja: szerdán Baróton 13 órától a művelődési házban és Sepsiszentgyörgyön 18 órától a bábstúdióban (jegyigénylés és csoportok bejelentkezése a 0740-780353-as telefonszámon), csütörtökön 11 és 13 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban (0267-362002), 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, pénteken Sepsiszentgyörgyön a bábstúdióban 11 és 13 órától (0757-047717), Kovásznán a Művelődési Központban 17 órától (0762-674516), szombaton pedig ismét Sepsiszentgyörgyön a bábstúdióban 11 és 18 órától (0757-047717).
A Csodák Palotájának kiállítási anyaga Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében tekinthető meg október 12-ig naponta 10–15 és 16–19 óra között.
Csoportok bejelentkezését és előjegyzést a 0757-047720-as telefonszámon fogadnak. A jegy ára diákoknak 5, felnőtteknek 10 lej.
Az 1993-ban létrehozott interaktív tudományos kiállítás célja, hogy látványos, szórakoztató, közérthető módon mutassa be a természet törvényeit, a fizika csodálatos világát. Öveges József, a magyar természettudományos ismeretterjesztés megalapozója sokszor álmodott arról, hogy lesz majd Magyarországon egy intézmény, ahol megérinthető a tudomány. Neki azonban sajnos nem sikerült létrehoznia, de a gondolat a 90-es évek elején újra életre kelt. A Csodák Palotája ma Budapesten a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban található, évente mintegy száznyolcvanezer látogatója van.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!