
Fotó: Barabás Ákos
A nyolcadikosok egynegyede nem kisérettségizett Kovászna megyében – tájékoztatott Kiss Imre. A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta, tavaly szeptemberben 2144 diák iratkozott be nyolcadik osztályba, közülük csak 1584-en vettek részt a záróvizsgán, melynek előzetes eredményeit pénteken, a végleges osztályzatokat pedig kedden hirdetik ki.
2015. június 25., 20:252015. június 25., 20:25
2015. június 25., 20:262015. június 25., 20:26
Mint a főtanfelügyelő részletezte, a kisegítő iskola végzősei számára nem kötelező az országos felmérő, közel háromszáz nyolcadikos pótvizsgára bukott, 49 osztályismétlőre, 42 diákot nem tudtak lezárni a hiányzások miatt, 55-en már tanév közben lemorzsolódtak.
Kiss Imrét annak a 130 diáknak a sorsa aggasztja, akik elvégezték a nyolcadik osztályt, megkapták az átmenő osztályzatot, és mégsem jelentkeztek a záróvizsgára. A főtanfelügyelő abban reménykedik, hogy ezek a diákok már bejelentkeztek a hároméves szakiskolába a beiratkozás már lezárult első fordulójában, vagy már eldöntötték, hogy milyen szakmát akarnak kitanulni, és ezért nem tartották szükségesnek, hogy részt vegyenek az országos felmérőn.
Különben a képességvizsga nélkül is be lehet iratkozni a kilencedikes felvételire, ez esetben a felmérő általánosa, ami a felvételi jegy 75 százaléka, 1-es osztályzatnak számít, de az üresen maradt helyekre ilyen alacsony általánossal is be lehet jutni.
A szakember hangsúlyozta, megpróbálják kivédeni az iskolaelhagyást, szeptemberben név szerint összesítik azokat a nyolc osztályt végzett diákokat, akik egyik fordulóban sem iratkoztak be kilencedik osztályba, nem akarják folytatni a tanulmányaikat.
A tervek szerint kérik a polgármesterek segítségét, hogy egyenként elemezzenek minden esetet, és próbálják meggyőzni a szülőket és a gyereket, hogy nagyobb eséllyel találnak majd munkát, ha kitanulnak egy szakmát, azonkívül a szakiskolában alanyi jogon minden diáknak havi 200 lejes ösztöndíj jár.
A vállalkozókkal, cégvezetőkkel is egyeztetnek, hogy különböző motiváló ösztöndíjakat ajánljanak fel a szakiskolába járó fiataloknak, erről már az érdekvédelmi szervezeteikkel, az ASIMCOV vállalkozói szövetséggel, és a kereskedelmi és iparkamarával tárgyalnak.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
szóljon hozzá!