
Fotó: Bartos Lóránt
A Kézdiszentléleken történt motoros baleset kapcsán sorra került lakossági fórum összehívói egy érdekvédelmi szervezet létrehozását ígérték. A Székely Helyőrségre keresztelt civil szervezet szombaton este mutatkozott be a Perkő alatti település művelődési otthonában.
2014. november 10., 14:292014. november 10., 14:29
2014. november 10., 15:092014. november 10., 15:09
Három kézdiszentléleki fiatal – Tamás Róbert, Tamás Tibor és Ráduly Róbert – vállalta fel, hogy lépéseket tesznek Kézdiszentléleken a bűnözés visszaszorítására. Erre meglátásuk szerint azért van szükség, mert a hatóságok nem végzik megfelelően a munkájukat, ennek a hiányosságnak pedig a becsületes adófizetők a szenvedő alanyai.
A Székely Helyőrség nevű szervezet életre keltéséről és célkitűzéseiről a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban beszéltek, mintegy negyven érdeklődő jelenlétében. A három kezdeményező kifejtette: céljuk, hogy élhetőbb, biztonságosabb településsé tegyék Kézdiszentléleket. Visszaszorítanák a mezei lopásokat, és arra törekednének, hogy a motoros balesetet követő lincseléshez hasonló esetek ne forduljanak elő. A roma közösség egyes tagjainak a túlkapásairól is szó esett a megbeszélésen. Úgy ítélték, jelen pillanatban a törvény azokat védi, akik a becsületes polgárok adólejeiből befizetett segélyből élnek.
Az alapító tagok szerint a szervezetet kiterjesztik más településekre is, ugyanis nem csak Kézdiszentlélekre jellemző problémáról van szó, hanem egy olyan jelenségről, ami az egész Székelyföldet érinti. A gyűlés végén lehetőség adódott az egyesületbe való jelentkezésre, és néhányan társultak is a Székely Helyőrséghez.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!