Még mindig népszerűtlen az ingyenes méhnyakrákszűrés

A nőket noszogatni, küldeni kell – állítja Lucia Şereş. A háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke leszögezte: az ő rendelőjébe ebben a hónapban sem jött egyetlen nő sem azzal a szándékkal, hogy a szűrővizsgálatra kérjen küldőpapírt, végül öt személyt sikerült meggyőznie, hogy alávesse magát a vizsgálatnak.

Szabó Enikő

2013. október 22., 13:072013. október 22., 13:07

Már egy éve beindult a kampány, de a nők még mindig idegenkednek a méhnyakrákszűréstől – mondta dr. Lucia Şereş. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a 25 és 64 év közötti nők éljenek ezzel a lehetőséggel, mert bár a kampányt öt évre tervezték, nem lehet tudni, hogy később utalja-e majd az egészségügyi minisztérium a finanszírozást. A vizsgálatra küldött nők megelőzhetnek egy esetleges súlyos lefolyású, ráadásul halálos kimenetelű betegséget. A szűrés ingyenes – hangsúlyozta. Egyébként Kovászna megyében csak a sepsiszentgyörgyi kórháznak van joga mintavételre. Ez akadályt jelenthet a messzebb lakóknak.

„1652 nő jelentkezett ebben az évben méhnyakrákszűrésre. A legkevesebben februárban jöttek, akkor összesen 48 nőt szűrtek. A legtöbben, 288-an, áprilisban jelentkeztek” – mondta Pataki Annamária, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője. Összesen 101 esetben volt pozitív az eredmény, de az nem jelenti azt, hogy halálos betegeket diagnosztizáltunk, hanem azt, hogy HPP-vírussal fertőzött a személy – tette hozzá.

„Nagyon fontos elvégezni a szűréseket. Bár nagyon sok akadályba ütközik továbbra is a kampány kivitelezése, remélem, sikerül megérteniük a nőknek a vizsgálat fontosságát, hisz az időben felfedezett betegséget könnyebb gyógyítani – tette hozzá dr. Şereş Lucia.
 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés