
Fotó: Bús Ildikó
Július 30-ig jelentkezhetnek a végzősök a Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökségnél állami támogatásért. Eddig kevés fiatal adta le iratcsomóját, a szakközépiskolát végzettek közül csak néhányan.
2014. július 22., 12:032014. július 22., 12:03
2014. július 22., 12:032014. július 22., 12:03
Kelemen Tibor Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség vezetője elmondta: eddig 550 friss végzős diák jelentkezett a hivatalban, de továbbra is várják a végzősöket. A nyilvántartás szerint főként az elméleti líceumot végzettek jelentkeztek, azok is Sepsiszentgyörgyről. A szakközépiskolát végzettek közül nagyon kevesen igényeltek támogatást, bár a havi 250 lejes összeg minden végzőst megillet – mondta az igazgató. Sepsiszentgyörgyről 240-en adták le az iratcsomót, köztük 11 egyetemet végzett is. A jelentkezők közül 16 személy már talált munkát az ügynökség segítségével, de minden jelentkezőt tanácsadásban részesítenek valamint képzési lehetőséget is kínálnak számukra.
A középiskolát végzett diákok július 30-ig tehetik le kérésüket, akkor is, ha nincs meg az érettségi diplomájuk vagy szakiskolát végeztek. Az egyetemet befejezőknek az utolsó határidő augusztus 30. A regisztráltak hat hónapon át havi 250 lejes állami támogatásban részesülnek. A dosszié összeállításánál szükség van a személyazonossági igazolvány másolatára, orvosi igazolásra valamint a tanulmányokat igazoló diploma másolatra is.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!