
A Mikó-perben hétfőn újabb tárgyalásra került sor a poiești-i táblabíróságon. Bár halasztás miatt október 21-ére tűzték ki az újabb tárgyalás időpontját, a vádlottak előrelépésként könyvelik el azt a tényt, miszerint a korábbi bírósági döntéseket is beemelték a perbe.
2014. szeptember 22., 17:192014. szeptember 22., 17:19
2014. szeptember 22., 20:112014. szeptember 22., 20:11
A ploiești-i táblabíróság elfogadta a védelem azon kérését a Mikó-per hétfői tárgyalásán, hogy a bűnvádi dossziéhoz csatolják a Kovászna Megyei Törvényszék jogerős ítéletét, amely szerint az ingatlan a református egyház tulajdona – tájékoztatta portálunkat Markó Attila képviselő, az ügy egyik vádlottja. Hozzátette: „ezáltal lehetőségünk van elmondani azt, ami eddig is nyilvánvaló volt. Nekünk fontos volt, hogy korábbi bírósági döntéseket is beemeljenek a perbe”.
Markó, akit a Mikó-perben alapfokon három év börtönbüntetésre ítéltek, elmondta, hétfőn kérték a Marosán Tamás elleni vádak elévülését is. Ezt feltehetően október 21-én állapítják meg a bírák – mutatott rá. Ami a tanúk beidézését illeti, a bíróság azon a címen utasította el a védelem kérését, hogy a tanúk nem tudnának érdemben újabb elemet hozni a tárgyalás menetébe.
A tárgyalás előtti napon Markó a Facebook közösségi oldalon osztotta meg gondolatait a perrel kapcsolatosan. „Őszintén: elfáradtam, már nem tudom, mi történhet – holnap kiderül. Amit viszont biztosan tudok: az igazság az én oldalamon áll” – írta.
A Mikó-perben a buzăui törvényszék 2012 júniusában három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Markó Attilát, a restitúciós bizottság korábbi vezetőjét és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját, míg Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját három év felfüggesztett szabadságvesztésre. Az indoklás szerint jogtalanul szolgáltatták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!