Fotó: Veres Nándor
Öt polgármestert perelt be az elmúlt napokban Dumitru Marinescu, Kovászna megye prefektusa amiatt, hogy a felszólítása ellenére sem távolították el a polgármesteri hivatalokról a székely zászlót.
2013. július 03., 18:512013. július 03., 18:51
A kormány területi képviselője a Mediafax hírügynökségnek szerdán elmondta, Barót város, valamint Lemhény és Árkos községek polgármesteri hivatalát perelte be a székely lobogó kitűzése miatt, májusban pedig a kézdivásárhelyi és a kökösi polgármesteri hivatalt hívta perbe ugyanezért. A prefektus szerint az általa korábban felszólított polgármesterek közül a csernátoni, a gelencei, az ozsdolai, a vargyasi és a kovásznai eltávolította a zászlót a hivatal homlokzatáról. A prefektus március elején kilenc településnek adott egyhetes haladékot a zászló eltávolítására. Dumitru Marinescu azokra a jogszabályokra hivatkozott, amelyek előírják, hogy a polgármesteri hivatalokra az ország és az Európai Unió zászlaja mellett a területi egységek saját – hivatalosan elfogadott – jelképei tűzhetők ki. A román hatóságok korábbi érvelése szerint a Székelyföld nem képez területi egységet, a székely zászlót pedig Kovászna megyében nem fogadták el a megye hivatalos jelképének.
A prefektus utalt arra, hogy nem szerepel a felszólítottak listáján Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és Kovászna Megye Tanácsa, mert ezeket az intézményeket már korábban beperelte a prefektúra.
A székely zászló kitűzése miatt indított korábbi perek közül az uzoni ősszel folytatódik a Brassói Táblabíróságon. Jogerős ítéletben érvénytelenítette viszont a táblabíróság a Kovászna megye zászlójáról hozott önkormányzati határozatot. A június 20-án hozott ítéletben a táblabíróság érvénytelenítette a Kovászna megyei önkormányzat 2008-ban hozott határozatát, amelyben a kormány által korábban elfogadott címer zászlóváltozatát is a jelképek közé sorolta. A megyei jelkép az egykori Háromszék vármegye címerének a kis mértékben módosított változata. A prefektus fő kifogása az volt, hogy Romániában nem rendelkezik jogszabály megyei zászló elfogadásáról, a megyéknek tehát csak címerük lehet.
Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.
Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.
Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.
A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.
Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.
A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.
Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.
A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.
szóljon hozzá!