
Fotó: Nagy D. István
A szervezés jelenlegi állása szerint majdnem borítékolható, hogy Tőkés László EP-képviselő Maksán csatlakozik a Székelyek Nagy Meneteléséhez. Az EMNT és az EMNP is teljes gőzzel készül az eseményre.
2013. október 18., 12:372013. október 18., 12:37
2013. október 18., 14:592013. október 18., 14:59
Minden erőforrásukkal az október 27-i eseményre öszpontosít mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszéki, mind az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezete. Erről Sánta Imre, EMNT széki elnök, illetve Benedek Erika, a politikai alakulat megyei elnöke számoltak be. Mint az várható volt a tanács elsősorban Sepsiszentgyörgyre és környékére összpontosít, hiszen Sánta Imre szerint innen kell a legjelentősebb tömeget a gyűjtőpontokhoz irányítani. Az EMNT és a néppárt a területi elosztás elve alapján a maksai és eresztevényi gyülekezési helyek koordinálását kapta feladatul. Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt is autóbuszokat bocsát azok rendelkezésére, akik részt kívánnak venni a történelminek ígérkező megmozduláson. A korlátozott számú helyek miatt Sánta Imre a szállítás kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy akiknek lehetősége van rá, inkább személygépkocsikkal érkezzenek a helyszínre, negyedmagukkal, ezzel segítve azoknak, akiknek nincs lehetőségük saját járművel jönni.
A széki elnök a már leegyeztetett buszjáratokkal kapcsolatos tudnivalókat is ismertette. Eszerint két állomásról, a sepsiszentgyörgyi közszállítási vállalat Erzsébet parkbéli, valamint az 1918 December 1 sugárúti (a Transilvania Bank előtti) megállókból gyűjtik össze a résztvevőket. Emellett a Multitrans székhelyénél is fel lehet szállni. Két járat is indul, az első 9:45-kor, a második pedig 10:30-kor. Sánta Imre azzal a kéréssel élt a résztvevők irányába, hogy lehetőleg ne csak a korábban induló járatra koncentráljanak, ismét csak a helyek korlátozott mivolta miatt.
Ami a maksai helyszínt illeti, Sánta elmondta, hogy a jelek szerint Tőkés László, európai parlamenti képviselő is itt fog csatlakozni a Székelyek Nagy Meneteléséhez, illetve az igét is ő hirdeti az aznapi szabadtéri ökumenikus istentiszteleten. Az EMNT elnökén kívül a magyarországi Budafok-Tétény önkormányzatának kezdeményezésére több polgármester és tanácstag érkezik Maksára, egy összesen ötven főt számláló küldöttségként. Az említett önkormányzat elsőként fejezte ki szolidaritását a Székelyföldiekkel kapcsolatosan, a székely zászló ügyben, kitűzve a hivatal homlokzatára az kék-arany lobogót.
Benedek Erika egy \"bemelegítésül\" is szolgáló rendezvényükről számolt be. Október 26-án a sepsiszentgyörgyi Míves Házban kerül sor Az autonómia anatómiája című, Utő Gusztáv képzőművész által gondnokolt tárlat megnyitójára. A háromszéki EMNP elnök továbbá elmondta, hogy minden székről indulnak autóbuszok a menetelésre, emellett Bács Benke László, Maksa polgármestere már előkészítette a terepet a parkolásnak, így ezen a téren nem lesznek fennakadások.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!