Magyar nyelvű minősítést az ellenőrzőbe

Magyar nyelven írják be a kisdiákok ellenőrzőjébe a minősítést, és tegyék lehetővé a nyelvi jogok gyakorlását, egyebek mellett ezzel a kéréssel fordultak a magyar közoktatás országos és helyi vezetőihez és a pedagógusokhoz szakmai és érdekvédelmi civil szervezetek.

Rákosi Katalin

2013. szeptember 19., 11:422013. szeptember 19., 11:42

A Civilek Háromszékért Szövetség, a Romániai Pedagógusok Szövetsége és az Anyanylevápolók Erdélyi Szövetsége arra kéri az illetékeseket, hogy ne váljanak a politika nemzetsorvasztó eszközévé, a magyar közösség jogait korlátozó és a nemzetközi egyezményekkel ellentmondó rendelkezések feltételek nélküli betartásával, hanem anyanyelvünk használatával, igényes oktatásával, a nyelvi műveltség gyarapításával a helyi nyelvváltozat megbecsülésével mutassanak biztató példát a gyermekeknek.

„Jogaink igénylését és a jogainkkal való élést például abban is kifejezésre kell juttatni, hogy az ellenőrzőbe magyar nyelven írják be a minősítéseket. Az anyanyelvhez való ragaszkodás nem törvénytelen cselekedet, hanem egy közösség élni akarásának, jövőtudatának erőteljes megnyilvánulása” – olvasható a három civil szervezet elnöke által aláírt felhívásban.

A szülőket arra biztatják, hogy bátran igényeljék a magyar nyelv használatát a tájékoztatásban, kérjék az iskolai vezetőséget, fordítson kellő figyelmet arra, hogy a kiértesítéseket, szülői beleegyezéseket, iskolai hivatalos közleményeket magyar nyelven fogalmazzák, terjesszék, használják.

„Gyakoroljuk a jogainkat, és utasítsuk el határozottan jogaink korlátozását. Egyénileg és csoportosan, egyaránt. Ez az önrendelkezéshez vezető út első lépcsőfoka” – szögezik le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
Hirdetés