Magánmúzem székelyföldi emlékekből

Újabb épülettel bővül az Árkosi Tájmúzeum, amelyet Bálint Zoltán gyűjtő saját költségén alapított. Az elmúlt időszakról és a jövőbeni tervekről az említett tulajdonos beszélt.

Bencze Melinda

2014. július 03., 17:572014. július 03., 17:57

A tizenhatodik éve működő Árkosi Tájmúzeum először a helységben található unitárius vártemplom egyik bástyájában kapott kiállítóteret, de a jelenleg több ezer darabból álló gyűjtemény miatt nagyobb helyiségre volt szükség. Ebből a meggondolásból fogott neki Bálint Zoltán saját portáján az építésnek.

Több épületben található kiállítás saját pénzből

Már korábban megvalósult egy hagyományosan elkészített épület, amely tapaszos padlóval rendelkezik és kelet-nyugat tájolású, akárcsak a tizenötödik századig épült templomok nagy része, ugyanakkor egy csűr is. A gyűjtő portálunknak elmondta, mivel folyamatosan bővülő gyűjteménye ezen épületeket is kinőtte, négy évvel ezelőtt egy új megépítésének is nekilátott. Tavaly lett kész az épület szerkezete, ugyanakkor az esős idő miatt többszörös megszakítással folyik idén a cserepezése.

A múzeumot Bálint önerőből hozta létre, a tárgyakat pedig saját költségén vásárolta, pályázatok nélkül. „Minden szeg, ami el van ütve, az saját pénzemből történt” – magyarázta Bálint. A jövedelme kemény munkából származik, a környékbelieknél mindenfélét elvállal, legyen az akár mezőgazdaság, építkezés, kertészkedés.

Több ezres gyűjtemény, több száz vasaló

A magánmúzeumban a bölcsőtől a koporsóig minden megtalálható. „Főként az érdekességeket szeretem és gyűjtöm, mint például a csalikorsót, vagy a jellegzetes, díszített baltákat, esetleg olyan leleményes tárgyakat, amelyeket a mi modern világunkban nem ismerhetünk” – ecsetelte a gyűjtő.

Jóval többel rendelkezik, de összesen 365 darab vasaló van kiállítva, egy-egy az év minden napjára, ugyanakkor ötvenkét darab kályha az év heteinek számát jelölve. Az új épület összesen tizenkét boltívből fog állni, az év hónapjainak számára utalva, illetve négy nyílás lesz, azaz három ablak és egy ajtó, ezek pedig a négy évszakot fogják szimbolizálni. Bálint Zoltán elárulta, jelenleg 340 különböző típusú vasalója van, azonban a jövőben szeretné, ha nem csupán darabszámra, hanem a különböző féle vasalóból is 365 lenne. A jelenlegiek között van olyan, amely több mint négyszáz éves, de akad olyan is, amelyik Napóleon korából származik, vagy fémből öntött, és Kossuth Lajos arcképe látható rajta.

Főként Háromszékről származnak a tárgyak

Általában Árkosról és környékéről szerzi gyűjteményébe a darabokat, a helyiek padlásain porosodó régi tárgyak érdeklik. Elmesélte, hogy mindig leellenőrzi, valóban eredeti tárgyért adja-e ki pénzét. „Egyszer Déván egy kereskedő ötven lejért el akart adni egy Kossuth fejes vasalót, de amikor felnyitottam, láttam benne, hogy azt írja: Kolozsvár. Igazából az történt, hogy egy régebbi darabról levette, majd öntött egy újat, erre helyezte az arcképet, hogy drágábban árulhassa” – mondta Bálint.

A magánmúzeumban tárlatvezetést is tart, a gyermekeket játékokkal és édességgel várja. A látogatás ingyenes, azonban az adományokat szívesen fogad, hiszen célja minél több, a székelység múltjával kapcsolatos tárgy összegyűjtése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés