
Fotó: Nagy D. István
Nem a diáktüntetéssel van gond, hanem a mögötte álló esetleges politikai megnyilvánulásokkal és a szervezés szélsőségességével – jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója. Lőfi Gellért nem járult hozzá, hogy az általa vezetett tanintézet előtt temessék a diákok a tanügyi rendszert.
2013. november 07., 10:382013. november 07., 10:38
2013. november 07., 12:522013. november 07., 12:52
Elmarad a diákok tüntetése a bérletpénz miatt, elsősorban azért, mert a minisztérium ígéretet tett a visszafizetések felgyorsulására, illetve azért, mert a művészeti iskola igazgatója megtiltotta az akciót. Megkeresésünkre az intézmény vezetője, Lőfi Gellért csütörtökön reggel reagált. Elmondta, nem a diákok szerveződésével van probléma, hiszen ehhez joguk van, hanem inkább a szervezés mögött álló politikai pártok megnyilvánulásaival. Rámutatott, a szervezkedő diákok nemcsak az iskola nevében, hanem az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Ifjak nevében is nyilatkoztak a sajtónak, ami rossz fényt vet a tanintézményre, amely elhatárolódik a politikumtól és a különféle szervezetektől is.
„A diákoknak joguk van a tüntetésre, ezzel semmi probléma nincs, viszont az iskolába tanulni jönnek. Az iskola jó hírnevének megőrzése miatt nem engedhetjük meg, hogy összemossanak bármilyen politikai vagy más típusú szervezettel. Ugyanakkor a megmozdulást is drasztikusnak tartom, hiszen az oktatási rendszernek szerveztek volna egy úgynevezett temetést. Hivatalos intézményből szerintem nem szabad gúnyt űzni. A bérletpénzhez joguk van a tanulóknak, de a tiltakozásnak más formáját kell választani” – fejtette ki álláspontját az igazgató.
Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke ezzel kapcsolatosan elmondta, nem nyilatkozott a sajtónak a tüntetésekről, csak a román újságírók kérdéseire válaszolt a diákok felkérésére, akik nem tudnak jól beszélni román nyelven. Ugyanakkor hangsúlyozta: már évekkel ezelőtt támogatta a diákokat a különböző problémák megoldásában. „2008-ban is segítettem tüntetést szervezni, akkor azért, mert a 18. évet betöltött diákoktól megvonták a gyerekpénzt. Akkor a Néppárt még nem is létezett, de én mindig a diákok mellé álltam, akkor is, most is. Fontos, hogy minden tanuló megkapja azt, ami törvény szerint jár neki. A tüntetés drasztikusságáról azt gondolom, hogy maga a megmozdulás csak annyira szélsőséges, mint az a tény, ami miatt tüntetnek. Több mint egy éve nem kapnak bérletpénzt a diákok, emiatt 26 osztálynyi, többségében vidéken élő nyolcadikos nem folytatta tanulmányait kilencedik osztályban” – szögezte le Nemes Előd.
Legutóbb 190 000 lejt utalt a minisztérium a diákoknak, ezt tanfelügyelőség osztja szét az iskolák között. Az ígéretek szerint a jövőben is folyamatosan utalják az elmaradásokat.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!