A sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtöki soros ülésén döntöttek Nemes Előd tanácstag távozásáról, helyét Váncsa Albert, EMNP-s politikus veszi át. Nemes a döntést az elkövetkezendőkben megfellebbezi a bíróságon.
2014. június 26., 18:502014. június 26., 18:50
Egyhangúlag megszavazták azt a határozattervezetet, amely Nemes Előd sepsiszentgyörgyi tanácsos mandátumi jogának megszűnéséről szólt. Mint ismeretes, Nemes a 2012-es helyhatósági választások alkalmával jutott be a képviselő testületbe az EMNP listáján, azonban az említett pártból még tavaly télen távozott meglehetősen viharos körülmények között.
Ezt követően Benedek Erika, az EMNP háromszéki elnöke februárban levélben tolmácsolta a politikusnak azt a döntést, miszerint kizárták a párt soraiból, és felkérte őt arra, hogy mondjon le tanácsosi mandátumáról. Nemes akkor megtagadta a kérést azzal indokolva, hogy őt egy közösség választotta, ezért továbbra is ragaszkodik önkormányzati munkájához.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az üggyel kapcsolatban kifejtette, hogy az EMNP önkormányzathoz intézett átiratát figyelembe véve tűzték napirendi pontra Nemes Előd tagságának megszűnését. A város vezetője ugyanakkor közölte, hogy a politikai alakulat ugyancsak levélben tájékoztatta az önkormányzat munkatársait arról, hogy Váncsa Albert veszi át a választások alkalmával bejutott Nemes helyét. A cseréről a szakbizottság véleményezését követően egy újabb határozattervezet megszavazásával döntöttek.
Váncsa korábban negyven évig a sportiskola keretén belül testnevelő tanárként tevékenykedett, a jövőben elődéhez hasonlóan a sport és ifjúsági szakbizottság tagja lesz. „Ígérem az elkövetkezendőkben is minden tevékenységem a város és annak lakossága érdekében teszem” – nyilatkozott első felszólalásában Váncsa.
Nemes Előd a történtekkel kapcsolatban közölt állásfoglalásában közli, hogy a határozatot megfellebbezi a bíróságon, mivel „a választásokon a választópolgárok nem üres pártlistákra, hanem emberekre szavaznak”. Kifejtette, hogy megdolgozott a mandátumért, ugyanis ezer szavazattal kapott többet megyei jelöltként, mint az EMNP. Kifejtette, saját nyilvántartása alapján az elmúlt két éves önkormányzati munkája során több mint ötszázan fordultak hozzá információért, tanácsért és ezen a személyek kérésének eleget is tett. A legfontosabbnak továbbra is azt tartja, hogy az állampolgárokkal való kapcsolattartás gördülékeny legyen – ezért kéri – forduljanak hozzá bizalommal.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!