
Fotó: Bús Ildikó
Megvonta az EMNP a politikai bizalmat Nemes Elődtől, ezért az önkormányzati képviselő jogi útra terelné az ügyet. Nemes folytatná az önkormányzati munkát, annak ellenére, hogy kizárják a pártból.
2014. február 12., 14:002014. február 12., 14:00
A politikus szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a napokban kapott levelet Benedek Erikától, az EMNP megyei elnökétől, melyben közölték, hogy megvonják tőle a politikai bizalmat a párt egyik januári határozatának megszegése miatt, mely szerint Nemes le kellett volna mondjon tanácsosi tisztségéről. „Nincs ezzel gond, még annak ellenére sem, hogy a Néppárt legismertebb háromszéki politikusát próbálják ellehetetleníteni. Mondhatnám azt is, hogy lejárt a lovagkor, de a párt alapító tagjaként a választópolgárok akarata fontos a számomra. Ezért nem mondok le tanácsosi tisztségemről” – magyarázta Nemes Előd.
A politikus kifejtette, pártalapítóként, társaival közösen új választási lehetőséget biztosítottak az embereknek, legfőbb célja pedig az volt, hogy megszólítsa a politikától elfordultakat. Időközben azonban a régi alapítók közül már többen is félreálltak az alakulat mellől. Mint mondta, több embert is hagytak elmenni vagy egyszerűen félreállították, és az új generáció, melyet Benedek Erika vezet kiszorította a régi tagokat.
„Benedek Erika, „kakukk módjára beült a fészkembe” és most onnan kiabál, hogy „Geréb vagyok”, de ezt is vállalom. Viszont a Néppárt közös munka eredménye volt, és nem lehet szőnyeg alá söpörni, hogy annak idején én kaptam a legtöbb szavazatot a megyében. A helyhatósági választásokon, közel 11 ezer szavazattal második lettem a megyei tanácselnöki székért folytatott versenyben a hét jelölt közül, ezer szavazattal kaptam többet, mint a párt tanácsos listája. Ugyanakkor, a belső konfliktusok megelőzésére javasoltam a platformok bevezetését, de javaslatom süket fülekre talált. Pedig meg kell találni a megoldást, hogy ne veszítsen el senkit a szervezet, mert mindenkire szükség van. Nem lehet elvárni azt, hogy mindenki egyformán gondolkozzon és érezzen. Sok értékes ember eltávolodott a párttól”– fejtette ki.
Nemes Előd megerősítette korábbi döntését, miszerint nem akar kilépni a Néppártból, de a vezetőségében nem vállal semmilyen szerepet. A jövőben az önkormányzati munkára koncentrálna, és megpróbál segítséget nyújtani mindazoknak, akik felkeresik őt a különböző gondjaikkal. „A választópolgárokat nem sértettem meg, nem is károsítottam meg semmivel. Amennyire telik az erőmből, minden nap értük dolgozom. Benedek Erika helyében pedig óvatosan bánnék a gerébes hasonlattal, hiszen az EMNP mostani vezetői voltak azok, akik saját logikájuk szerint árulást követtek el. Az EMNP elnöke és több alelnöke is ott volt az RMDSZ-ben, aztán kiléptek és új szervezetet alapítottak. Ha nekik joguk volt kiábrándulni az RMDSZ-ből, és átállhattak az ellenfél táborába, akkor ezt a lehetőséget tőlem sem tagadhatják meg” – hangsúlyozta Nemes, aki élesen bírálta a párt országos és helyi vezetőségét.
Mint mondta többen lemorzsolódtak, a tagság megfogyatkozott, Kovásznán még mindig nem alakult meg szervezet, és a Mikó Imre Terv is megfeneklett. Kihangsúlyozta: míg az RMDSZ és az MPP együttműködik, és az SZNT-vel is jó a viszonyuk, addig a Néppárt magára maradt, holott a Néppártnak nem az RMDSZ vagy az MPP ellen, hanem mellett kellett volna alternatívát kínálnia az erdélyi magyarok gondjainak megoldására.
Nemes Előd továbbra is ragaszkodik az önkormányzati munkájához attól függetlenül is, hogy tagja-e a pártnak vagy sem, mivel – mint mondta –, a rá szavazó embereknek szeretne megfelelni és a gondjaikat orvosolni. Ehhez akár aláírásgyűjtésbe is kezd a tagság körében, majd jogi úton keresi meg igazát.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!