Lépésekben kell átszervezni az iskolahálózatot

Nem lehet egyik tanévről a másikra átalakítani az iskolahálózatot, ezt lépésekben kell megtenni, szem előtt tartva a helyi közösség igényeit – mondta Keresztély Irma. A háromszéki főtanfelügyelő leszögezte: az iskolák átszervezése vagy bezárása nem a tanfelügyelés hatáskörébe tartozik, ez a helyi önkormányzatok feladata.

Rákosi Katalin

2014. február 05., 15:202014. február 05., 15:20

Egyelőre nem változik a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat, mert a tanügyminisztérium a jelenlegi állapot fenntartásához elégséges összeget utalt ki januárban, de a csökkenő diáklétszám miatt a túlméretezett megyeszékhelyi és kézdivásárhelyi oktatási hálózat ésszerűsítése megkerülhetetlen – közölte Keresztély Irma főtanfelügyelő, hangsúlyozva, hogy ez az önkormányzatok feladata. Meglátása szerint az átszervezést lépésekben kell megejteni, megfelelő előkészítéssel.

A legnagyobb gondot a megyeszékhely iskoláiban szétszórt, létszám alatti román osztályok jelentik, ezeket csoportosítani kell a román közösség által kiválasztott 2-3 tanintézménybe. A meglévő osztályokat nem kell összevonni, megszüntetni, hanem a bejövő, azaz előkészítő és ötödik osztályokat kell majd szabályozni. Ily módon négy év alatt problémamentesen megoldható az iskolai hálózat átszervezése. Keresztély leszögezte: nem a tanfelügyelőség feladata az iskolák átszervezése, vagy megszüntetése. Ugyanakkor az is közölte, hogy a kormány által kiutalt pénzből egész novemberig fedezve van a pedagógusok bére.

A fejkvóta alapú finanszírozásról elmondta, több alkalommal jelezték a szaktárcának, hogy az egy diák után járó 2492 lej nem elég, még a nagy diáklétszámmal működő iskolákban is pénzügyi gondok merülnek fel. Számításaik szerint legalább 500 lejjel kellene növelni az összeget ahhoz, hogy fedezze  a kiadásokat. Keresztély szerint a nyugat-európai országokban lemondtak a fejkvótás finanszírozási rendszerről, mert egyrészt nem kielégítő, másrészt nem hatékony.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés