
A Kézdiszéki Székely Tanács (KSZT) legutóbbi, kedd esti ülésén testületileg lemondott a vezetőség. Ideiglenesen új elnököt választottak.
2014. február 06., 11:402014. február 06., 11:40
A KSZT gyűlésén napirendre került annak a – fizetős parkolás elleni tiltakozással kapcsolatos – petíciónak a kérdése is, amit több civil szervezettel egyetemben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is aláírt. Bár több civilszervezet által a múlt pénteken megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a petíció kezdeményezői tüntették fel tévesen az SZNT nevét – a Kézdivásárhelyi Székely Tanács helyett –, a vezetőség mégis lemondott a Kézdiszéki Székely Tanács éléről.
Biró Levente, a KSZT volt elnöke kifejtette: rajta kívül Fekete Miklós kézdiszéki jegyző, Mészáros Ágoston kézdiszéki alelnök, valamint Kónya Zita, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács elnöke is lemondott. Ez utóbbi volt, aki aláírta a Bokor Tibor polgármesternek címzett „Figyelmeztető kérést” a Székely nemzeti Tanács nevében. A rögtönzött tisztújítási gyűlésen ideiglenes elnökké Péter Jánost választották.
A petícióval kapcsolatos megbeszélésen kiderült, hogy a kézdivásárhelyi parkolásos botránysorozatban többen érintettek, s bár nem határolódnak el a beadványtól, mégis személyes okok miatt ezt a döntést hozták. Kézdivásárhelyen hetek óta tart a cirkusz a fizetős parkolókkal, viszont az intézkedés úgy tűnik, eredményes: a Gábor Áron-téren csúcsidőben is van szabad megállóhely, ahol legkevesebb 50 baniért lehet 15 percre megállni.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!