
Új jelzőépítményt emeltek a Brassó és Kovászna megyék összekötő útszakaszán, Kökös határában. A Kós Károly építészetének szerkezeti és formai jegyeit viselő kőépítmény a megyehatárt jelzi, és a korábbi nyolc méter magas obeliszk helyett állították.
2014. május 20., 10:292014. május 20., 10:29
2014. május 20., 13:492014. május 20., 13:49
Az eddig Kovászna és Brassó megye határát jelző, kommunista rendszerben állított, meglehetősen megrongálódott, málladozó és rozsdásodó obeliszk helyett Székelyföldre jellemző építményt állítottak Kökös határában. A csonka gúla alakú alkotást a Kós Károly által tervezett Székely Nemzeti Múzeum épületének kaputornyára nagyban hasonlító zsindelytető fedi.
Király Sándor építőmérnök tájékoztatása szerint az építmény összértéke 75 503 lej, ez azonban tartalmazza a villanyáram bevezetését, továbbá az energetikai hálózatra való csatlakozást, valamint a kábelezést is, mivel a közeljövőben éjjeli megvilágítással is ellátnák a több, mint öt méter magas alkotást. Ez utóbbi munkálatok 15 ezer lejbe kerültek.
Az építmény mindkét oldalán Kovászna megye hivatalos címere található, alatta pedig a Brassó felőli bejáratnál három nyelven: románul, magyarul és németül olvasható a megye neve. A kiutazóknak ugyancsak ezen a három nyelven kívánnak jó utat a háromszékiek.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az építménnyel kapcsolatban elmondta, hogy az a régió hagyományait tükrözi, ebbe viszont az is beletartozik, hogy az ország hivatalos nyelve mellett a magyar, illetve a német nyelvet is használják. „Úgy gondolom, hogy különösen olyan időkben, amikor egyes bukaresti politikusok sértőként bélyegzik a magyarság ünnepeit, akkor rendkívül fontos, hogy megmutassuk már a megye bejáratánál: mi, Székelyföldön udvariasan, egymást nem sértve nyilvánulunk meg” – fűzte hozzá a megyei önkormányzat elnöke.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!