Leálltak a munkálatok Rétyen

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Egyelőre nem folytatja a munkálatokat Réty határában az a sepsiszentgyörgyi beruházó, aki a Holzindustrie Schweighofer majdani fűrésztelepének területén geotechnikai és régészeti tehermentesítést végzett.

Nagy D. István

2013. augusztus 14., 19:062013. augusztus 14., 19:06

Mint arról beszámoltunk, múlt csütörtökön a Kovászna Megyei Építkezési Felügyelőség küldöttsége ellenőrzést végzett a munkálatok helyszínén, az osztrák beruházást ellenző, Indigó néven létrejött civil társulás, valamint a sajtó jelzései nyomán. Az ellenőrzés fényt derített arra, hogy a kivitelező, a sepsiszentgyörgyi Autocompres Kft. túllépte a geotechnikai és régészeti tehermentesítésre vonatkozó engedély kereteit, és a fűrésztelep megépítését szolgáló előmunkálatokat is végzett, így a terület egyengetését. A megyei hatóság képviselői ezen munkálatok azonnali leállítását, valamint ötezer lej bírság kiszabását rendelte el.

Bíró Dónát, Kovászna megye főépítésze, aki egyben az építkezési engedélyt is kibocsátotta az említett feltárásra és tehermentesítésre, érdeklődésünkre elmondta, hogy a felügyelőség átiratban értesítette a megyei önkormányzat urbanisztikai részlegét az intézkedésről. Ennek nyomán egyik munkatársuk kedden a helyszínen járt, megállapítva, hogy a csütörtökön még jelen lévő erőgépek nagy részét már eltávolították, illetve kettőt pont ottjártakor szállítottak el, és a munkálatok leálltak. Bíró Dónát hozzátette, az engedély továbbra is érvényben van, tehát annak keretén belül a kivitelező folytathatja a munkát a Székely Nemzeti Múzeum régész munkatársainak szakmai felügyelete mellett. Bármely régészeti felfedezés ugyanakkor a konkrét építkezési munkálatot is leállíthatja, bármely fázisban – tette hozzá.

Ami a teljes beruházást illeti, a főépítész emlékeztetett, hogy az egyelőre az engedélyezési fázisban van, minden érdekelt augusztus 22-ig megteheti észrevételeit a környezetvédelmi jóváhagyás kérdésében – ezen a dátumon zárul ugyanis a közmeghallgatás. Ezt követően kell a beruházónak bemutatni a hatástanulmányt, valamint a terveket, amelyekhez újból minden érdekelt hozzászólhat, s majd csak az összes engedély beszerzése után kerülhet sor az építkezés elkezdésére.

Mint ismeretes, az osztrák faipari óriás 150 millió eurós beruházást tervez végrehajtani a háromszéki Réty község területén, évi 800 ezer köbméter fenyőrönköt feldolgozni képes telep formájában. A beruházó ígérete szerint 650 új munkahely létesülne a gyár beindításával. Az elképzelés már a bejelentéstől számítva komoly ellenállásba ütközött mind a civilek, mind a szakmai szervezetek részéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés