Lăcătuşu: 20 év múlva eltűnnek a románok a két székely megyéből

Drasztikusan megfogyatkozott a román lakosság Kovászna és Hargita megyékben, kongatja a vészharangot a sepsiszentgyörgyi székhelyű, magyarellenességéről elhíresült Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ.

Bíró Blanka

2012. március 28., 19:132012. március 28., 19:13

Ioan Lăcătuşu, a központ igazgatója kiadott egy tanulmányt, amely szerint az elmúlt száz év során a két székely megyében elfogytak a románok. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint például az erdővidéki Nagybaconban 689 román hívőt vettek számba, míg tavaly már csak 72-en vallották magukat románnak, Bölönben 758-ról 385-re csappant a románok száma, Bereckben is felére esett vissza, Gelencén 58-an maradtak, holott száz évvel ezelőtt 389 román volt.

Lăcătuşu szerint, ennél sokkal drámaibb a helyzet Hargita megyében, ahol a települések háromnegyedében, pontosan 72 százalékában kevesebb mint 100 román él. Gyergyóditróban 1910-ben 556 román volt, tavaly már csak 55-en vallották magukat románnak, Csíkszépvizen 644-ről 87-re esett vissza a számuk, Gyergyóalfaluban száz évvel ezelőtt 474 román nemzetiségű volt, jelenleg csak 45-en maradtak.

Lăcătuşu több háromszéki és hargitai faluval példázódik, majd levonja a következtetést, hogy a két megyében felgyorsult a román lakosság elmagyarosítása, és ha ez ilyen ütemben folytatódik, 20–30 év múlva a jelenleg vegyes lakosságú településeken is teljesen eltűnnek a románok. A két megyében a tavalyi cenzus eredményei alapján tíz év alatt már 12 százalékkal csökkent a románság aránya, míg a magyar népfogyatkozás kisebb mértékű volt, mint az országos átlag. Lăcătuşu ezekkel az adatokkal azt próbálja alátámasztani, hogy a két megyében diszkriminálják a románokat, és azt bizonyítja, hogy mekkora veszélyt jelenthet az autonómia.

Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának igazgatója kérdésünkre elmondta, a székely falvakban a 18. századtól éltek románok, például Zágonba, Zabolára a Mikó grófok telepítettek román jobbágyokat. Már akkor épültek kisebb ortodox vagy görög katolikus templomok, Bölönben a 19. század végén román felekezeti iskola működött. Demeter László hangsúlyozta, valószínű száz évvel ezelőtt kevesebb román élt Székelyföldön, mint amennyiről Lăcătuşu említést tesz, hiszen nem minden ortodox és görög katolikus vallású volt román nemzetiségű. Az erdővidéki történész szerint természetes folyamat a kisebb létszámú közösségek beolvadása. „A történelem folyamán erre nagyon sok példa volt, és sajnos jelenleg is tapasztalható a szórványban élő magyarság esetében” – szögezte le Demeter László.

A Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ tavalyelőtt a magyarok románokkal szembeni „kegyetlenkedéseiről” jelentetett meg tanulmányt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés