Outsider Music Fest néven szervez koncertet a Szent György Napokon az Írisz Ház Sepsiszentgyörgyön. A fellépők enyhébb vagy súlyosabb fogyatékkal élő fiatalok, de meghívott vendégként fellép Krizbai Teca, a Csillag születik sztárja is.
2012. április 19., 08:152012. április 19., 08:15
2012. április 19., 10:022012. április 19., 10:02
Sepsiszentgyörgyön az Írisz Ház egy igazi otthonként működik a fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek számára, jelenleg a házban két intézmény működik, átköltözött a védett műhely, amelynek hat sérült fiatal alkalmazottja van, és huszonegyen járnak nappali foglalkoztatásokra. Makkai Péter, a központ vezetője elmondta: a fiatalok számára ez a hely nem csak egy ház, hiszen fejlesztő központ is működik, illetve munkaműhelyeket is kialakítottak, ahol 12 fogyatékkal élő személyt alkalmaztak. A fejlesztő foglalkozások nemcsak a ház lakóinak hoznak hasznot, hanem a szerre beinduló műhelyek révén az intézmény fenntartásához is hozzájárulnak. A munka mellett szórakozási lehetőséget is nyújtanak a fiataloknak, illetve az itt élők is azoknak, akik érdeklődnek tehetségük iránt.
Ebből az ötletből született meg az Outsider Music Fest, melyre a Szent György Napokon kerül sor április 28-án. Az Írisz Ház udvarán szervezett eseményen fellépnek az otthon lakói, bemutatkozik az Írisz drámacsoport, valamint a Manócska zenekar is. Az egész napos rendezvényen fellép az Írisz tánccsoport és zenekar, valamint más meghívott előadók. Meghívták a Tordasi Szivárvány Együttest is, amely Magyarországon nagy népszerűségnek örvend. A zenekar az Értelmi Fogyatékosok Otthonának lakói részvételével 1998 szeptemberében alakult. Bevallásuk szerint divatos retro zenét játszanak, repertoárjukban szerepelnek az Illés, Fonográf, Hungária, Generál, 100 Folk Celsius és más zenekarok dalai, valamint a közönség által igen kedvelt örökzöldek.
A városnapok alatt szervezett Írisz Ház programjának csúcspontja Krizbai Teca koncertje lesz, aki magyarországi, fogyatékkal élő énekesnő és a Csillag születikben tűnt fel. A vak énekesnő életét az éneklés határozza meg, és elmondása szerint nagyon jól érzi magát a látók között is.
A koncertekre és szabadidős programokra április 28-án kerül sor az Írisz Ház udvarán, de a fellépések mellett meglepetéssel is készülnek a lakók, közösen a Republic együttessel – árulta el Makkai Péter.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!