KreaTúra néven szerveznek tábort iskolásoknak, a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvény keretében.
2012. június 20., 10:562012. június 20., 10:56
2012. június 20., 12:172012. június 20., 12:17
Sepsibükszád ad otthont annak a kezdeményezésnek, melyet a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat szervezői hoznak létre július 16 és 21. között. Az I. KreaTúra-tábor azoknak az V-VIII. osztályos diákoknak szól, akiket érdekel a művészet, a kultúra és a játék. A szervezők elmondása szerint az öt és fél nap alatt a résztvevő gyerekek bekukucskálhatnak a színház, a zene és a képzőművészet világába, személyesen találkozhatnak, tanulhatnak olyan emberektől, tanároktól, akik életét a művészet tölti ki.
Ugyanakkor kipróbálhatják, fejleszthetik magukat és tehetségüket különböző játékokban, gyakorlatokban, alkotói tevékenységek során. „A vidéki környezet adottságait kihasználva túrázás, esténként tábortüzezés és finom házitejecske is várja a gyerekeket. A szülők az eseményeket természetesen naponta követhetik a tábor alkalmával létrehozott blogoldalon, amelyet a gyerekek írnak majd tábori napló gyanánt” – tájékoztatott Müller Henrietta főszervező.
A tábor részvételi díja 20 lej, jelentkezni július 5-ig lehet a 0755-849153-as telefonszámon.
Lezárult az egykori Bodok hotel bontására vonatkozó közbeszerződés, jövő héten kiadják a munkakezdési parancsot – jelentette be Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a bontás várhatóan fél évig fog tartani.
George Simion csak akkor győzhető le, ha milliókat sikerül szavazásra bízni, elsősorban azokat, akik május 4-én távol maradtak – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtökön értékelte az elnökválasztás első fordulóját.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Naponta 60 embert állítanak szolgálatba, több mint másfél száz kukát helyeznek ki, és ez még nem minden. A Tega köztisztasági vállalat felkészült a Szent György Napok közelgő hétvégéjére.
A magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja kétszáz évvel ezelőtt született. Ennek apropóján Vágod Jókait? címmel pályázatot hirdettek a háromszéki diákok számára.
A kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC Székelyföld figyelemfelkeltő felvonulást szervez május 10-én, szombaton. Ezzel hivatalosan is megnyitják az idei motoros szezont, ugyanakkor emlékeztetnek: a motoros balesetek megelőzése közös felelősség.
Kicsik és nagyok egyaránt készülhetnek a május 7-i, szerdai kulturális eseményre Kézdivásárhelyen. Délelőtt 10 órától óvodásoknak, 12 órától és 14 órától az általános iskolásoknak vetítik a Csongor és Tünde című magyar animációs, családi filmet.
A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.
Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.
Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.
szóljon hozzá!