
Fotó: Henning János
Csökkenteni szeretné Sepsiszentgyörgy önkormányzata a megyeszékhelyen zajló munkálatok miatti feszültségeket, ezért közösségi kampányt indítanak szÉpitkezz velünk néven. A kampány július 30-án indul.
2013. július 25., 18:082013. július 25., 18:08
Idén a megyeszékhely jelentős része gyakorlatilag építőteleppé vált, mivel a Gödri Ferenc-terv részeként összetett városfelújítási munkálatok zajlanak a lakónegyedekben és a belvárosban. Az egy élhetőbb városért mottó jegyében út- és járdajavítások, közművesítés, közvilágítás-korszerűsítés zajlik jelenleg is. A városvezetés – Antal Árpád polgármesterrel az élen – már több rendben a lakosság türelmét, megértését kérte a felfordulásért, most ezt bővítik ki a szÉpítkezz velünk kampánnyal. A részletekről csütörtökön számolt be az elöljáró és a programfelelősök.
Amint azt a polgármester kifejtette, a most zajló munkálatok szinte mindegyikét pályázati forrásokból finanszírozzák, és 2015. július 31-ig kötelességük lezárni azokat. Antal rámutatott, hogy a támogatások elbírálása és a közbeszerzések körüli bürokratikus akadályok miatt erre az évre halmozódtak fel ilyen mértékben a munkálatok, viszont a legtöbb esetben így is sikerül betartani az ütemezést.
Barta Mónika felelős elmondta, hogy a kampány során szeretnék bevonni a lakosságot is az éppen zajló munkálatokba, játékok és fotópályázatok révén. Kezdésként már jövő héttől, keddtől péntekig a délutáni órákban élő szoborpark fogadja a megyeszékhely egy tucat utcájában, összesen húsz pontban az arra járókat. A két meghirdetésre kerülő fotópályázat közül az egyik pont ehhez az élő szoborparkhoz kötődik, ugyanis az „alkotásokat” kell lencsevégre kapni. A másik, a Munkálatok egy más perspektívából nevet viselő fotópályázat egy szokatlan nézőpont kiválasztását feltételezi, amely révén a munkálatok egy különleges pillanatát örökítik meg a versenybe szállók.
A legjobb fényképek szerzőit nyereménycsomagok várják, illetve azok is jutalomban részesülnek, akik munkálatok helyszínein osztogatott szórólapok vaktérképein helyesen jelölnek be öt olyan helyszínt, ahol jelen pillanatban munkálatok, javítások zajlanak, vagy ahol az elmúlt egy évben fejezték be azokat. A kitöltött térképet, illetve az elkészült fotókat személyesen a Városimázs Irodába, illetve a varosimazs@sepsi.ro e-mail címre kell eljuttatni augusztus 20-ig.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.
Egy 16 éves, málnásfürdői lány megtalálásához kéri a lakosság segítségét a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Háromszéken idén tágabb körben kapnak lehetőséget a fiatalok közösségszervező munkára: már nemcsak Sepsiszentgyörgyön hirdették meg a Com'on Sepsi programot, hanem a Sepsi Metropoliszövezet négy községében is.
Kallós Zoltánra, Deák Gyulára és Jánosi Józsefre emlékeznek a 36. Népzene- és Néptánctalálkozón. A sepsiszentgyörgyi rendezvény fő meghívottja a Magyar Állami Népi Együttes.
Két közúti balesethez riasztották a rendőröket az utóbbi napokban Kovászna megyében. A balesetekben két személy sérült meg, mindketten kórházba kerültek.
Európai elfogatóparancs alapján őrizetbe vettek egy 22 éves, uzoni férfit a Kovászna megyei rendőrök. Az illetőt Németországban rablás elkövetésével gyanúsítják.
Két egymást követő napon értek tetten a rendőrök egy-egy férfit Baróton, akik jogosítvány nélkül vezettek forgalomba nem íratott járműveket. Mindkét férfit őrizetbe vették huszonnégy órára.
szóljon hozzá!